Csámcsogás a Tranferwurston // Ich habe fertig

Ich habe fertig

Euer Hass ist unser Stolz!
Ich habe Facebook

Feedcenter
Friss kommentek
Archívum
Csámcsogás a Tranferwurston
Írta: mocsing 2012. jan. 17. 13:44 

Mindamellett, hogy Bayern-szurkerként maximum Breno katari utazásán lehet(ett) ténylegesen izgulni a Transferperiode során, hiszen Hoeness még decemberben lehűtötte a kedélyeket, mégis van itt néhány finom falat a számunkra (néhány mócsingos is, hahahahahaha).

A legérdekesebbb Reus ügye, ami úgy érint minket, hogy már nem érint minket, egyértelmű az ok is, ami ezt a fejlődéstörténetet hordozta magában, méghozzá szükségképpen.

Kevésbé esünk hanyatt tőle, de minimum vitára érdemes, hogy Petersen nem ment el félévre Hannoverbe, és hogy állítólag Götze nem vetette el a szerződéhoszabbítás lehetőségét sem.

Nyugi, a Pizarro-Berbatov science-fictiont is érintjük. De csak érintőlegesen érintjük. Megint csámcsogunk.

Reus szerintem tudja, mit csinál és akár igazak a pletykák a feltételeiről, akár nem, rossz döntést nem hozott, legfeljebb kicsit félénk volt, amit nem néztem volna ki belőle. Azt már igen, hogy utál a padon ülni. Szóval mégis.

Madarak csiripelték, miszerint a jó Marco garantált helyet követelt a kezdőben, ami maximum a Fradiban komolyan vehető elvárás, a német első osztályban biztosan nem. Inkább hihető verzió, hogy mivel Ribéry és Müller eladása a lehetetlen kategóriába tartozik, kizárólag Robben távozása esetén írt volna csak alá, amit viszont most nem mert megígérni neki Hoeness – érthető módon, mivel nagyon úgy fest, a holland szerződését is megújítják.

Persze vajon Arjen szerződése a tyúk, ami kiszarta Reus tojás formájú dortmundi kontraktusát, avagy fordítva? Nehéz volna innen megtippelni az ok-okozati összefüggést, de tény, ahhoz túl sokat ér nekünk Robben, hogy egyszerűen kihajítsuk Reus kedvéért. Ebben van logika, pláne, hogy Üvegtérdért sem álltak sorba a kérők, de később még fájhat ez.


Wolfgang Holzhäuser mondta, hogy oké, meglepi a javából, de ettől még nyugodtan Münchenbe mehet később. Annyi történt, hogy – ezt már én mondom – a Dortmund is kap érte egy húszast, nem az egész a 'Gladbaché. Van még nagyjából tíz éve, hogy egyszer csak a Säbenerre járjon edzeni.

Összegzésképpen annyit, hogy nem csak Reus volt óvatos, hanem Uliék is inkább a kevésbé rizikós utat választották. Meg a _pillanatnyilag_ olcsóbbnak tűnőt.

--------------

Petersen sztorijától nem vagyok túl boldog, már megint magunkat szopatjuk halál értelmetlenül. Hogy mit gondolok Holgersson-ról, már leírtam, nem igazán látom, hol tévedtem, de persze adjunk még rengeteg időt neki, hiszen ígéretes (nem az).

Ha most kölcsönadtuk volna, talán megakad rajta a Nürnberg szeme, de Hecking annál többet foglalkozik a szemöldökévél, hogy legyen ideje nézegetni a kispadunkat. Remek lehetőségeket látunk viszont abban a megoldásban, hogy most állítólag még Olics is marad, aki nyilván Petersen előtt áll a sorban, szóval jöhet az öldöklő küzdelem a kiszoríthatatlan Gomez helyéért.

Mielőtt még: a probléma nyilván onnan eredeztethető, hogy Gomez kiszoríthatatlan, de Petersen megtartását semmi nem indokolja. Hoeness agyát kivéve.

--------------

A Pizarro vagy Berbatov jön?-kérdést sem komolyan venni, sem elnevetni nem tudom. Pizarro egyszer szarban hagyta Ulit, Berba pedig kikosarazta, ráadásul a Manchesterért, szóval szerintem a maximális valóságalap annyi, hogy Nerlingernek eszébe jutott, aztán Hoeness lebaszta emiatt. Az brit sajtó pedig egykönnyen nem száll le egy ilyen kaliberű témáról.

Először is szögezzük le, a perui esetében tényleg nem lehet semmit komolyan venni a pletykából. Persze duplán lerabolni egy riválist talán a szimpla lerablásnál is jobb dolog, nekem például lenne egy miniorgazmusom Schaaf fejétől.

Eszedbe ne jusson még egyszer, baszki!

Berbatovval már érdemes foglalkozni, mivel érte még fizetne is állítólag a Bayern, sőt, a több helyen olvasható 10 millió euró körüli összeg reálisan hangzik egy harmincéves csatárért. Ennyit a száraz részről, vegyük be a mátrixba Gomezt és máris forrósodik a helyzet. Már csak azért is, mert Heynckes hümmögött párat a szünetben, ezek alapján pedig a betonkezdő Gomez helyettesét Olicsnak hívják.

Nagy kérdés, hogy nem érné-e meg kicsit átírni ezt a mondatot úgy, hogy "...a betonkezdő Berbatov helyettesét Olicsnak hívják".

Mindegy, Gomez úgyis marad, örökké marad, ami oké, vagy akár nem oké, de ha létezik olyan csatárpáros, amelynek semmi, de tényleg semmi értelme együtt a pályán lennie, az a Berbatov-Gomez. Szerintem még egymás haját is meghúznák. Egyikük sem húzható hátrébb, nem tolható ki oldalra, nem fogja segíteni a másikat – fatal error.

--------------

A maradék sztorik egymondatosak és a Transferwursthoz csak közvetetten kapcsolódik, vagy kapcsolódhat majd.

- Breno twitteren provokálja ki távozását, ami most már elkerülhetetlennek tűnik. Mondhatjuk úgy is, hogy ha tüzetesen vizsgáljuk az egész történetet, lassan be kell látni a buktát és elengedni.

- Contento lábujja eltört, így Lahm náthájánál rettegve várjuk a bal szélre Pranjicsot Badstubert.

- Még mindig nem vettük meg Shaqirit, pedig bő egy hónap múlva itt a Basel-meccs.

--------------

És ami végképp nincs összefüggésben a Transferperiode-val, az a következő szomorú évforduló: Sebastian Deisler tegnap öt éve jelentette be, hogy visszavonul a profi futballtól. Bővebben itt olvashatunk erről és a tanulságokról.

Eddig 33 komment érkezett

  • MrHoW  2012. 01. 17. 13:55 [1] 

    Az az általam pár napja említett Deisler arc megvan mindenkinek? Amikor bejelenti? A sírógörcs kerülget annak láttán még mindig...

    Egyébként ziher, hogy senkit nem veszünk. Berbatovot ne vegyük, a többivel meg kár foglalkozni, mert nulla a valóságtartalma. Olić maradjon csak, személyes kedvencem, ráadásul a fickóban tényleg van még jópár év, hat tüdővel persze könnyű. Én már bele is törődtem, hogy nincs új arc, Reus döntését értem is meg nem is, ami egy fontos dolog, és jó lenne ha teljesülne: ha Gomeznek nem megy, tessen má lecserélni a faszba a félidő közelében, köszi!

    Válasz erre
  • fallen  2012. 01. 17. 14:02 [2] 

    Nem kell Pizarro, Berbatov pedig nagyon nem kell bazdmeg! De szerintem Uliék sem gondolják ezt komolyan. Breno csak papíron tartozik a kerethez, ahhoz minimum egy repülőszerencsétlenség + influenza járvány kombó kellene, hogy akár a padra is leüljön.
    Nem lennék meglepve, ha most senki se jönne télen, olyat nem tudnék mondani, aki játszhatna a BL-ben is, és erősítés is lenne.
    A vezetőség meg amúgy is lassan a szerződéshosszabításokra gyúr, csak a látszat miatt csinálnak úgy, mintha...
    Végül is az kibaszás valahol, ha a 'kusen drágábban veszi meg Berbatovot, mert mitőlünk is van ajánlata:)

    Válasz erre
  • Bencyca  2012. 01. 17. 14:23 [3] 

    A Berbatov-Gomez dologgal teljes mértékben egyetértek, Isten mentsen meg ettől. Pizzának én örülnék, de ha nem is most, remélem látom még Bayern mezben, még ha ez csak a búcsúmeccse lesz, akkor is. Elég sokat tett a klubért, igaz az is őérte. Reus bekaphatja, röviden ennyi. A Baselből meg kb vakon is megvehetünk akárkit, nagy ott a potenciál.

    Válasz erre
  • mnjbpltkbstmmg  2012. 01. 17. 14:28 [4] 

    10 millióval értelmes dolgokat is lehetne kezdeni...
    ...pl. vehetnénk rajta egy JÁTÉKOST

    Válasz erre
  • Szpáhi  2012. 01. 17. 15:21 [5] 

    Reusnak is volt annyi esze mint Dárdainak: nem jön hetedik középpályásnak, amikor csak 3 lehet kezdő

    Válasz erre
  • esosdelben  2012. 01. 17. 16:23 [6] 

    á, Berba biztos jön nektek. lejár a szerződése, ingyé jöhetne nyáron, de akkor már kapkodnának utána páran. most azért mégis jobban fest érte 10 misi. szerintem így lesz. :)

    Válasz erre
  • flacchus  2012. 01. 17. 16:36 [7] 

    Hatalmasat csalódnék Uliban, ha Berbatovot leigazolná. Egyszerűen nem illik a Bayernbe, szerintem semmivel sem lennék előrébb vele, mert kb. Gomeznél is lassabb, ráadásul elvből ellenzek bárkit is idehozni a MU-ból. Sokkal több ellenérvem nincs, de ezt hiszem ez is bővel elég.
    Hozzá képest Pizarro egy főnyeremény lenne, de nem hiszem, hogy lesz ebből valami.

    Válasz erre
  • flacchus  2012. 01. 17. 17:00 [8] 

    "Breno a mai napon bocsánatot kért Jupp Heynckes vezetőedzőtől és a csapatától a vasárnap megjelenő éles kritikájáért. Ezt Karl-Heinz Rummenigge erősítette meg a Bayern hivatalos oldala számára: "A mai napon Jupp Heynckes és Breno elbeszélgettek. Breno elismerte, hogy tőle származik a Twitter-bejegyzés. Bocsánatot kért."
    Ez jó hír, mert ezek szerint Breno megtanult németül. Csak nem tolmács segítségével beszélgettek.

    Válasz erre
  • Mrgeelondon  2012. 01. 17. 17:15 [9] 

    Na akkor szùrom tökön magam, ha leigazoljuk Berbàt. Maradjon csak mencseszterbe, oda valò. Inkàbb BRÈnòt kellett volna màr a nyàron eltakarítani( egyàltalàn mi a cukros fasznak köllött idehozi?). Reus jò alternatíva lett volna arra az esetre, ha Robben hereszôr gyulladàsa kiùjul, de ez a szerep meg gondolom annyira nem vonzò

    Válasz erre
  • quagga  2012. 01. 17. 17:53 [10] 

    Brenot el kellene passzolni, mielőtt felgyújtja a fél Säbener Strassét.

    Válasz erre
  • ares  2012. 01. 17. 17:54 [11] 

    Á Berbatov kizárt, leigazolásának nincs értelme, öreg,blben nem játszhat,Kusenes és mus vólt(s még az) pfej, Breno marad mert bocsánatot kért :), Reus esete, sztem több annál minthogy besz@art volna a konkurenciától, lehet, de szerintem nála a Dortmund prioritást élvezett, jaj de jó látni groszkrojcot és reust képen egy képen látni...(főleg ez egy tavalyi kép)

    Válasz erre
  • sunnyalbion  2012. 01. 17. 18:18 http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ [12] 

    kalle szerint tuti nem jön a bolgár.

    gomez pedig karrier után is münchenben szeretne maradni. megvan az új nerlingerünk, bazdmeg :)

    Válasz erre
  • BASTii  2012. 01. 17. 18:54 [13] 

    néha csak mosolygok azokon amit olvasok.

    itt van nekünk 3-4 full offenzív támadó középpályásunk. (Ribéry, Kroos, Robben, Müller)
    most képzeljük el hogy ezek nemcsak előkészítenék a gólokat, hanem mondjuk az egy szem csatár megtartva a labdát gólhelyzetbe is tudná őket hozni. méghozzá azzal az egyszerű trükkel, hogy okosan és pontosan passzolná nekik vissza a labdát. ez utóbbira ugyanis Gomez képtelen, Berbatovan viszont a specialitása....még hogy nem kéne nekünk...lol

    Válasz erre
  • fallen  2012. 01. 17. 19:01 [14] 

    @BASTii: Berbatov nem illik a Bayernbe, nem játszhat a BL-ben, amellett Gomezről néha nagyon jól pattannak a labdák a társakhoz, még ha nem is ez az erőssége. Gondolj csak az első cottbusi gólra, de ezen kívül is sorolhatnék párat.

    Válasz erre
  • Pistibayern9  2012. 01. 17. 19:09 [15] 

    BRENO BRENO BRENO
    Úgy tudom Breno megkapja a lehetőséget , szerintem többet ér a srác annál , mint hogy egy mondattal elintézzük . Ha van egy ilyen kaliberű játékos,, aki erős , gyors , mozgékony ,magas ,kiváló fejjátéka van , mit ne mondjak tökéletes a középhátvéd posztjára akkor használni kell .
    Egyszerűen nehéz természet (mint minden Brazil valahol) , külön kell vele foglalkozni , de szerintem megéri , nem akarom azt látni hogy elviszi valamelyik másik bundás csapat és ott válik Európa egyik legjobb védőjévé ( lásd Hummels pajtást ... Az ő eligazolását is a legtöbben két mondattal elintézték , pár bayernes ismerősömnek ecseteltem hogy ez a gyerek szerintem kurva jó lesz .... ) persze utólag könnyű okosnak lenni , és ha a jelent nézzük mindenkinek csak az jut eszébe hogy az inter ellen átpattant rajta a labda .. de akkor is ... ez az ember képes beérni a leggyorsabb csatárokat is , és ha megkapja a bizalmat , és elkapja a fonalat , egy "új Luciot " üdvözölhetünk . Imádkozom a srácért , mert mindig amikor játszott és közelről mutatták , láttam azt a hihetetlen tüzet a szemében , amit annak idején Effenberg , Kahn szemében is láttam .
    Emlékeztek amikor egy felkészülési meccsen össze vissza rugdalta az ellenfelet ? azt hiszem egy arab csapat ellen játszottunk . - a lényeg hogy úgy ment neki a meccsnek mintha az élete múlt volna rajta .
    Remélem összejön neki minden és csak ámulnunk kell majd a játékán .
    Hajrá Breno :)

    Válasz erre
  • flacchus  2012. 01. 17. 19:43 [16] 

    @sunnyalbion: hát most rohadtul megnyugtattál:)

    Válasz erre
  • TarseneHenger  2012. 01. 17. 20:03 [17] 

    azért nem semmi, hogy mennyire nagyképűek itt páran.
    Ilyen könnyen el lett felejtve a tavalyi küzdelem a 3. helyért?

    Válasz erre
  • flacchus  2012. 01. 17. 20:06 [18] 

    @Pistibayern9: igaz, valamilyen mazochizmustól vezérelve én is birom ezt a Breno gyereket. Egyszerűen rohadt jó a testfelépítése, és kellően agresszív. Lenne egy Lothar vagy egy Effe a keretünkben, az biztos, hogy megtanítaná, hogyan tudja az agresszióját hasznosan levezetni. Csak egyszer kapja el a srác a fonalat, szerintem sokáig a csapat erőssége lenne. De őszintén szólva már én sem bízok ebben.

    Válasz erre
  • Bencyca  2012. 01. 17. 20:36 [19] 

    @BASTii: Hát, mivel Gomez csúcsék, ne tartogasson semmit, és ne passzolgasson, helyezkedjen jó helyre, kotorja, fejelje, lője, tökölje be a labdát, vagy legalább rúgja kapu felé. Legalább ez még németes a játékunkban(vagyis a támadásunkban) hogy nem csak alacsony, széljátékra képes, hiperszuper gyors csatárokkal játszunk, mint Messi, meg Villa meg, hanem van egy centerünk, akinek mindössze a gólszerzés a feladata. Berbatov 31 éves már(január 30tól), és szerintem teljesen Gomez, felépítésre, mindenre. Valóban, egy kicsit jobb labdatartással, és minimális plusz izommal.

    OFF

    Papiss Demba Cissét elvitte a Newcastle, elég durva kis páros lesz ott, főleg ha Cissé hozni tudja a tavalyi formáját. ott van még Ba is a Hoffenheimből ugye, aki 2. a PL góllövőlistáján. Kár, ide is jöhetett volna, egy néger csatár mindenhova kell :D. Mármint egy nem túlsztárolt, nagy potenciálú, átlagnéger.

    Válasz erre
  • dzolutan  2012. 01. 17. 23:07 [20] 

    akkor ide is:
    Mivel jupp nemnagyon gondolkozik szerkezetben, csak játékosban, ha változtatásról van szó, szerintem Berba tökéletes lenne. Gomez tulajdonképpen az ő gyenge utánzata, így Márió helyére beugorva nem lenne színvonalcsökkenés(sőt), csereként beállva is simán fel tudna pörgetni egy meccset. Azért védőnek jobban örülnék, Breno lelépne, Diego sérült.
    Reus: Kifejezzetn örülök,hogy végre nem mi "raboltunk" le valakit, és van esély hogy legyen legalább még 1 komoly csapat is a bundásban. Különben is, itt van Kroos,Müller, Robbery és Alaba nem jut játékhoz mellettük, pedig ő a mi kutyánk kölyke, és bőven van benne potenciál.

    Válasz erre
  • PaulanerSalvatore  2012. 01. 17. 23:45 [21] 

    @BASTii:
    pont az offenzív középpályánk nem bírná el berbát, ahogy robbent is nehezen fogadja be. ketten együtt? minimum katasztrófa.

    pizza is vicc, persze, de ha mondjuk öt évvel fiatalabb lenne még opció is lehetne. így marad vicc.

    Válasz erre
  • leningradcowboy  2012. 01. 18. 14:16 [22] 

    Bakker, két hetembe telt, mire rájöttem, hogy kell regisztrálni.

    A transferwursthoz pedig kis adalék: Transfermarkt szerint erősödnek azok a hangok, miszerint az idény végén Buyten a Monacóhoz távozna, ez esetben pedig Verthongen az elsődleges kiszemelt. Én örülnék neki, 14 000 000-ért el is lehetne hozni, fiatal de rutinos, ráadásul gólokat is lövöldöz olykor. Egy Boateng Badstuber Verthongen Lahm négyes esetén nem kéne Rafinha új dzsiggoló haját nézegetni, ami pedig priceless lenne.

    Válasz erre
  • quagga  2012. 01. 18. 14:56 [23] 

    @leningradcowboy: Kitartó figura vagy:D

    -

    Ha felhoznak valakit az amatőrből, az transzfernek számít?

    Válasz erre
  • Bencyca  2012. 01. 18. 15:40 [24] 

    @quagga: Inkább balfasz :D, de legalább sikerült neki. Buyten ideje lassan lejár, 34 éves lesz ami egy szép kor, de lassan eljön az az idő, amikor azok is amellett teszik le a voksukat hogy távozzon, akik szeretik, és kedvelik a játékát.
    Vertonghen ideális választás lenne valóban, de ha elmegy Daniel, akkor én akárkinek bizalmat szavaznék a középhátvéd pozíciójában, akár Köz-nek vagy Can-nak is. Kicsit kibővíthetnénk a keretünket, és legalább egy minimális rotációt alkalmazhatnánk..

    Egyébiránt én kinéztem pár játékost akiket érdemes lenne figyelni,már csak azért is mert németek, és jól játszanak mostanában, úgyhogy lehet Uli is felfigyel rájuk. Na nézzük(ezek főleg fiatalok):
    -Shkodran Mustafi(középhátvéd, Everton)
    -Alexander Merkel(támadó középpályás, Milan)-> Úgyis vissza fog jönni Németországba, és az egyik legnagyobb német ígéret szerintem.
    -Sonny Kittel(középpályás, Frankfurt)->Léáttam az U válogatottban, nagyon Schollos a játéka, még most kéne megvenni.

    Na itt a felderítő jelentésem :D.

    u.i: Most nézem egy napon születtünk Van Buytennel, minő megtiszteltetés!

    Válasz erre
  • acdcisti  2012. 01. 18. 16:55 [25] 

    Naneeeee: Spiegel: "FC Bayern hat Interesse an Lewandowski" www.spiegel.de/sport/fussball/0,1518,809790,00.html

    Bizisten ideges leszek. Mégegy kétballábas szerencsétlen csatárt nem szeretnék... de tényleg. Nekünk nem igazán lenne hasznunkra de a Dortmundot gyengítenénk. Ne kezdjük a lerablást, tényleg szeretném ha lenne végre ismét pár konstans bundicsapat. Most, hogy megvan a 4 bl hely kell egy stabil Dortmund.

    Válasz erre
  • sunnyalbion  2012. 01. 18. 17:17 http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ [26] 

    @acdcisti: nyugi, ez csak szarkavarás, meg a céges imidzs ápolása :)

    Válasz erre
  • sunnyalbion  2012. 01. 18. 18:34 http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ [27] 

    asamoah hotelt nyit gánában, királykék színű lesz a berendezés :)
    király.

    Válasz erre
  • flascheleer23  2012. 01. 18. 19:40 [28] 

    Válasz erre
  • fyktyvf  2012. 01. 19. 1:09 [29] 

    Brenonak maximum lázasan, heveny jóindulat-rohamokkal tudnék esélyt adni Jupp helyében... Nálam a tavalyi Inter meccs óta vágta el abszolút magát. A gyújtogatása óta meg kényszeresen a nagyon-szarvicc kategóriájú BNéró anagramma jut róla eszembe.

    Ja meg tudom, hogy már nagyon régi sztori, de én még mindig szorgalmaznék egy középhátvédet, ugyanis ha neadjisten Boateng, van Buyten (most tekintsünk el attól, hogy a BL-ben abszolút nem szeretném látni egy komolyabb csatársor ellen) vagy Badstuber lesérül, meg összejön egy eltiltás, ami valljuk be, középhátvédek esetében nem elképzelhetetlen, akkor nagyon szar helyzetben leszünk. Nálam Höwedes vagy Hummels lenne a legjobb, de egyikre se látok sok esélyt, hogy jönne, talán még Höwedesre többet, de Neuer szerintem a Schalke kiröhögne minket, ha közölnénk, hogy a legjobb hátvédjüket is akarjuk. Esetleg Dante jöhetne a Gladbachtól (LERABLÁS :> ). Akárhogy is nézzük, legalább cseréket kéne venni, akiket be lehet küldeni egy fáradt Robben/Ribéry helyére, vagy egyszerűbb meccseken kezdőbe is.

    Válasz erre
  • Szpáhi  2012. 01. 19. 10:32 [30] 

    a legeslegesleglogikusabb igazolás Hummels visszahozatala lenne. Erre ki iránt érdeklődünk a dortmundból? A falábú lengyel iránt, persze
    amúgy szélsőhátvéd se ártana mert Boateng hosszútávon középhátvédként képzeli el magát.

    Válasz erre
  • Szpáhi  2012. 01. 19. 10:33 [31] 

    @sunnyalbion: de vajon ki lesz az új Gomez?:)

    Válasz erre
  • sunnyalbion  2012. 01. 19. 11:44 http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ [32] 

    @fyktyvf: :) ha néró lenne, a säbenert meg az allianzot is felgyújtotta volna :)

    @Szpáhi: az nekem már mindegy lesz, mert pjunik jereván drukkerré avanzsálok, ha még egy ilyet hozunk a klubhoz mint gomez.

    Válasz erre
  • avenger13  2012. 01. 19. 16:22 [33] 

    ajánlom mindenki figyelmébe a legújabb rotwild-et. szerintem jó lett. két dolgot kiemelnék:

    "Sturm auf Borussen-Abwehr: Dantes Inferno"

    "Und mein Lieblingssatz vor dem Spiel morgen in Gladbach? Er kommt von Uli Hoeneß, der auf seiner Geburtstagsfeier meinte: „Auch wir sind ‚Més que un club‘“! Auf Hochspanisch heißt dieses Barça-Motto übrigens „Más que un club“, oder auf gut Deutsch: Wir schaffen mehr Maß Paulaner als der 1. FC Nürnberg"

    Válasz erre

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.