Írta: mocsing 2010. dec. 15. 8:00
Sosem fogjuk tagadni, hogy az ötletet az Inter-blog kiváló posztja adta, amelyet elolvasva még egy Bayern-drukkerben is ott motoszkál az érzés: köcsögök bezony itt is megfordultak. Természetesen annyira könnyű dolgunk nem lehetett, mint a kollégáknak, elvégre csapatuk egy utánozhatatlan köcsöggyűjtő, de olyan nagyon sokáig azért nem kellett törnünk egymás fejét a levelezőlistánkon. Nem a taplókat kutattuk, sokkal inkább azokat, akik szégyenfoltként éktelenkednek szeretett intézményünk történelemkönyvében, akik rövidebb-hosszabb ideig, de valamennyien tudták szabotálni a Bayern sikereit.
Hajtás után komplett csapatot építünk fel a legnagyobb sutyerákokból, akik számára örökké megbocsáthatatlan marad a világ leggyönyörűbb mezének megbecstelenítése. Nemzetközi a gárda, mint egy Chelsea-serdülő, van egy tartalékunk is, meg edzőnk is (jól sejted, ő az).
Íme a poszt, amely feldolgozza a világ legnépszerűbb témáját (a pina után).
Michael Rensing /badstuber/
A kapusposzt kapcsán mindjárt vad fejtörésbe kezdtünk, elsőre nehéznek tűnt kiokoskodni, hogy ki a legméltóbb a bajor balekválogatott egyes trikójára. No, nem azért, mert annyi potyahősünk volt, sokkal inkább bizonyos Oli Kahn a "hunyó", aki 1994 és 2008 között regnált Münchenben. KingKahn tizennégy éves uralkodása során olyan magasra tette azt a bizonyos mércét, hogy már azzal is bőven beértük volna, ha valamelyik utódja közepesen elfogadhatót nyújt a vonal előtt, de ehelyett csak a vízözön jött…
Méghozzá Michael Rensing személyében, akit a német utánpótlás-nevelés összes főmuftija véres kardként hordozhatna körbe. A szőke herceg hamar bekerült a Bayern korosztályos csapataiba, közben pedig utánpótlás-válogatott szinten is felmutatott ezt-azt, igazi darwini fejlődéstörténet, nemde? Mi meg csak vártuk türelemmel a munka gyümölcsét, Rensing-bébi talán fűthető ülést is kapott a kispadon, nehogy megfázzon a kis popsija miközben Oli visszavonulására vár angyali türelemmel. 2008 nyarán, a Klinsmann-éra kezdetén el is jött az ő ideje, az addigi biztató beugrásai alapján pedig méltán vártuk tőle a stabilitást, ám, ahogy az edzőben, úgy benne is baromi nagyot csalódtunk.
Nagyjából két hónapig ment a „belerázódik, fiatal még” duma, (még jó, hogy nem az volt a kifogás, hogy váratlanul lett elsőszámú kapus…) aztán egyre többen kezdték el megunni a hétről hétre bekapott potyákat, a szögleteknél bemutatott kislányos téblábolásokat, és azt a bicskanyitogató erélytelenséget, amivel a védelmet próbálta (volna) irányítani. Pedig szerb anyától származik a kölök, mégis annyi temperamentum szorult belé, mint egy szál virágba…
Minden szónál többet mond, hogy a következő idényben a nála éppen tíz évvel idősebb veterán, Hans-Jörg Butt kiszorította a kezdődőből. Rensing így visszahuppant kedvenc padjára, de idén nyáron végre a klubvezetés is belátta, hogy felesleges itt parkoltatni az immár 26 éves titánt. Az utolsó információk szerint a Leicester City-nél próbálkozott novemberben, de nem lett semmi a dologból, így egyelőre a munkanélküliek táborát gyarapítja. Ennyit Darwinról…
Massimo Oddo /PaulanerSalvatore/
Jobb bunkóban a XXI. század szélsőhátvéd prototípusának az ellenpólusa dagaszt ki minden eret a bajor bicepszeken, ha eszébe jut a Berlusconi maffiától kölcsönkért világbajnok Massimo Oddo. 2008 nyarán rosszabbul álltunk szélsővédőkből, mint a magánnyugdíj-pénztárba csepegtetők. Willy Sagnol épp visszavonulni készült, a bíztató kezdet után erősen a béke altáját nyalogató teljesítményt pakolt nekünk Jansen. Mikor rájött, hogy ő tényleg nem szélsővédő Hamburgba igazolt, így használható anyagként mindössze Lell Lahm volt említhető. Az, hogy milyen ihletett pillanatában jutott eszébe Klinsmannak a digót szerződtetni, nem tudni, de két hetet térdepeltetnénk a Buddha szobrok elé szórt kukoricán, miközben egy inga lebegése fújja rá a hűsítő szellőt. Szerencsére csak egy évig lőtte ki a kanyarba a beadásokat, futkorászott agyatlanul a vonal mellett, folytotta el csírájában a támadásainkat a céltalan íveléseivel, s adományozta a pontokat a bajor fővárosba látogatóknak. Nyomát 27 meccs, hat assziszt, egy pazar 4,2-es Kicker átlag, 4500 elemeire hullott távkapcsoló, s a müncheni szívekbe vésett örök, őszinte gyűlölet őrzi.
Valerien Ismael /hory13/
Az ember azt hinné a mostani szezont elnézve, hogy van Buyten és Demichelis produkcióját nem lehet megfejelni, a köcsögválogatott védősorának alappillérei ők. Nehéz elhinni, de van rajtuk kívül is olyan a bajor történelemben, akinek a mozdulataitól a frász kerülgethette az éppen aktuális nézőket: a francia bekk az egyik legnagyobb melléfogása volt a vezetésnek. Uli szokásos Weser-parti shoppingjának egyik hullámában érkezett az évtized közepén, azzal a céllal, hogy hosszabb távon megoldja az egyik védő szerepét a bőrnaciban. Há' normális ez? Egy francia védelem? A Maginot-vonal nagyobb ellenállást váltott ki '40 májusában, mint gall kakaskánk, pedig mind a kettőt alaposan megkerülték a támadók... Ráadásul már az első meccsén előtte a szurkolók egy részének a jóindulatát, már az első félidőben sikerült egy piros lapot kierőszakolnia a 'Gladbach ellen.
Ehhez képest 30 meccsen játszott a bajnokságban, a BL-ben is pályára lépett, ahol az egyetlen érdeme, hogy miután Pippo vezetésével a Milan kitömte a csapatot (jórészt neki köszönhetően), egyet azért piszkált a digóknak. Ezen kívül csak azt tudjuk felidézni, ahogy a klub honlapján nyilatkozik, hogy már majdnem visszatér, már majdnem jó lesz a térde, már nagyon játszana. Az ellenfél védőinek legnagyobb bánatára már csak egyszer húzta magára a szerelésünket, aztán elbúcsúzott, és ment a Hannoverhez, hogy ott egy sikeresebb fél szezon után szögre akassza a stoplist. Valerien - nem hiányzol!
Ciriaco Sforza /petit/
Technikás, kiváló az irányítókészsége és remekül lő távolról vélekedett az európai szaksajtó a kilencvenes évek közepén Ciriaco Sforzáról, aki bár korábbi éveiben rá is szolgált ezekre a dicsérő szavakra, a Bayernbe szerződve mindezt rögvest elfelejtette, így kidobott pénzzé minősítve azt a 3,5 millió márkát, amit fizettek érte a Kaiserslauternnek. Az is igaz azonban, hogy a svájci bálványt Rehhagel elősöprögetőként szerepeltette, nem pedig a 10-es poszton, ahol a legjobbját nyújthatta volna. Minden görög Ottóját azonban megvédhetjük, hiszen a pálya középső harmadában igen nagy volt a tumultus akkoriban, Hamann, Herzog, Nerlinger, Scholl, Strunz és Ziege is ott toporzékolt a mágnestáblánál, ha nem kapott szerepet. Nem is csoda hát, hogy a nehézbombázónak titulált Sforza csak kereste önmagát az 1995-96-os szezonban, még a lobogóhajú Sutter sem tudta megvigasztalni honfi- és csapattársát (egyes vélemények szerint Ciriacót azért vitték Münchenbe, hogy a Nürnbergben káprázatos gólokat szerzett szőkeség végre magára találjon Bajorföldön is). S bár alapembernek számított, Beckenbauer is foghatta a fejét a Bordeaux elleni UEFA-kupa döntőben, amikor 0-0-nál amolyan Van Buyten-módra elvesztette a labdát a félpályánál, Tholot pedig egészen a kapuig masírozott a labdával, még szerencse, hogy a csodálatos Oli állt a háló előtt, és bravúrral hárítani tudott.
Később Sforza jóvátéve hibáját a gólvonalról mentett, a bajorok pedig megnyerték az akkor még harmadik számúnak számító kupasorozatot. 2000-ben húzott egy ÚJRA táblát, s négyszeres áron, 12,8 millióért ismét megvette a Bayern a Lauterntől. Bár ne tette volna, a 10-es mezt ajándékba kapó Ciri beilleszkedési és morális gondokkal küszködött, pedig a félelmetesnek nem nevezhető R. Kovac, Linke, Kuffour hármas bármelyikét könnyedén kiszoríthatta volna. Hitzfeld mester először védekező középpályást játszatott vele, majd középhátvédként vetette be, ám Patrik Andersson hamarosan jobbnak bizonyult nála, s így végleg a kispadra szorult. Szegről-végről így is részese volt a BL-diadalnak, maradt is még egy évig, de megunva a kispadozást, pályafutása során harmadszor a számára oly kedves Kaiserslauternt választotta. Müncheni időszakáról saját honlapján is meglehetősen szűkszavúan nyilatkozik, talán nem véletlenül.
Edson Braafheid /PaulanerSalvatore/
Vakon hisszük a Mesterünknek, hogy van szeme a tehetségekhez, be tud építeni fiatalokat, valódi Weltklasse-ket épít fel, de igazolásokhoz annyi köze van, mint Iniestanak az Aranylabdához. Balbunkóban két próbálkozása halt el az első müncheni edzésen, mikor a két jómadár, Pranjic és Braafheid szerelést húzott. Aranycsapatunkba csak a Twentetől érkező csokifiúnak szorítunk helyet, aki 1,5 éve kezdte magára haragítani a Bayern szurkolókat. Fél évig az ír szeplők hullottak miatta, mikor a Celticre sózta rá Nerlinger a fogalmatlan tulipánt. Hogy ott mit csinált, arról fingunk sincs. Mindenestre a VB ezüstből ő is kivette a részét, a nyáron pedig újabb lehetőséget csikart ki arra, hogy a hosszanti lelátó füttykoncertjének ricsajában guruljanak ki ballosáról a labdák az oldalvonalon kívülre. Támadójátékát olyan lenne, a használható fogalmához mérni, mint a furkósbotot Stewie Griffin gigamegahalálsugarához. Az még hagyján, hogy nincs ütemérzéke, de az etióp kisiskolások is a szekrénybe zárnák, annyira könnyen megadja magát a rá törő támadóknak. Kinyíltak a bajor sörcsapok, mikor összeveszett müncheni mentorával és kimondva-kimondatlanul a helyére keres embert a triumvirátus a télen. Ugyan ez nálunk még semmit sem jelent, de ígérjük, hogy egész testünk remeg majd az elfojtott izgalomtól, mikor a norvég kettő meccseinek a sárgalaposait böngésszük. Csak takarodj már el, Edson!
José Ernesto Sosa /petit/
Antoine de Saint-Exupérynek nagyobb sikere volt gyermek-felnőtt mesekönyvével, mint a mi Kis hercegünknek (El Principito), José Ernesto Sosának a bajor fővárosban. A Bayern 2007 februárjában a Lazio elől vette meg az Estudiantestől 6 millió euróért (négy éven keresztül 4,5 milliót fizettek neki/jahr). Egyetlen érdemleges megmozdulása a 2008-as Getafe elleni UEFA-kupa csodához köthető, amikor a 120. percben Toni fejére varázsolta a labdát, ezzel alakult ki a továbbjutást jelentő 3-3-as végeredmény. Egyébként maradtak neki a falusi hírverő meccseken szerzett kétes dicsőségek: a Bundesligában jobbára az utolsó húsz percekre beálló csere volt, de állandó cselezgetésével, totojázásával a drukkerek agyára, s Hoenessék pénztárcájára ment.
Három év alatt, mindössze 35 bajnoki, 6 kupa- és 10 nemzetközikupa-mérkőzés jutott neki a bőrnadrágosoknál, vérszegény 2 góllal. Az interneten található videóklipeken is jól látszik, társai már nem tudták hogy rúgassanak gólt a csenevész argentinnal, akinek tényleg semmi sem jö össze a kolbászvárosban. 2009-ben egy fél évre haza is küldték pihenni, hadd túrja ott a labdát. Egyetlen pozitívum volt még benne, a barátnője Carolina, akivel kedvére pózolt a kameráknak az Oktoberfesten. Mielőtt további eurómilliókat emésztett volna fel a cserepadon koptatása, idén nyáron az átigazolási időszak utolsó pillanataiban elpasszolták a Napolinak. Hallelujah! Isten vele!
Tim Borowski /mocsing/
Egy teljes szezonon keresztül gondolkodhattunk, vajon mi lehet ennek a tiszta tekintetű, lenyalt hajú, colos srácnak a posztja, miután szerződése lejártával mi egy másikat dugtunk az orra alá és ő azt nagy bánatunkra szignózta is. Azt odáig a hülye is látta, hogy annyira mozgékony, mint egy hirdetőoszlop, amire egyébként is hasonlít messziről, szürkületkor. Aztán rájöttünk, hogy ő itt szűrni biztos nem fog semmit spagettitésztán kívül, nem baj, majd középről osztogatja a jobbnál-jobb labdákat. Ez utóbbi tökéletesen bejött, csak sose derült ki, hogy kinek a szempontjából voltak ezek kifogástalan asszisztok.
Teljesen egyértelmű, hogy Borowski minden álma volt az új Ballackká válás mind a válogatottban, mind a Bayernben, ami egyfelől egy elég komoly értékítélet Tim lelkéről, másfelől egy muhaha-kategóriájú terv. A rondán nézve ordibálok-skillen kívül szinte minden hiányzott belőle, az "előre és hátra is jó vagyok, de egyik sem kimondottan a kettő közül" című történetet pedig sikerrel alakította át egy "se előre, se hátra nem veszitek hasznomat, de készséggel csúszok térdre" projektté. Minden perce felesleges volt itt.
Torsten Frings /badstuber/
A középpálya m
otorja Torsten Frings. A Weser-parti Sandokan méltó elődje volt az olyan későbbi csúcsigazolásoknak, mint Ismael vagy éppen Borowski. Jellegzetes zöld-fehér jegyein még az sem változtat, hogy Frings történetesen nem Brémából, hanem Dortmundból került hozzánk 2004 nyarán.
A kreatív spílerként beharangozott középpályás teljesítményére visszagondolva jogosan csodálkozhatunk, hogy nem kapott vendégszerepet a „Daráló” című rádiós telenovellában. Ott legalább senki nem láthatta volna azt a gyötrődést, amit „végigélveztünk” a vele eltöltött huszonkilenc Bundesliga, tíz BL, és hat kupatalálkozón. Ráadásul drága Torstenünk még a „ha nem megy a játék, legalább kussolok” szabályt sem tudta betartani, mondván Magath a hibás, hogy rossz helyet talált neki a csapatban. Való igaz, tényleg az erdőben kellett volna futtatni egész évben…
Azért egy kupát és egy bajnoki címet így is bezsebelt nálunk szegény pára, ehhez lélegzetelállító 29/3-as meccs/gól mutatóval tudott hozzájárulni a Bundásban. Szezon végén jött a fájdalmas szakítás, Frings visszatért Brémába, ahol azóta a bajor bokák elsőszámú pusztítójává lépett elő. Az idei 4-0-ra végződő kupadöntőn például Schweinsteigerre csúszott rá méterekről, mutatványát piros lappal jutalmazták. Mondanánk, hogy úgy hiányzik, de rohadtul nem…
Lukas Podolski /gyore/
2006 őszén megérkez
ett hozzánk a nemzet új lengyel csodagyereke, a robbanásra kész Lukas, akinek minden vágya az, hogy gólokat lőjön. Félelmetes a bal lába, okosan húz el a bal szélen, a védekezésben is használható, mondották róla akkoriban. Sokra viheti még! Elvileg valami center féle lenne ő, vagy legalábbis csatár, de csak akkor, ha hunyorítunk, méghozzá nagyon. Na, nálunk meg is mutatta, hogy milyen tartalékok rejlenek benne: semmilyenek. Évekig azzal foglalkozott a Vorstand, meg az edzők, hogy némi játékkedvet verjenek, imádkozzanak, könyörögjenek bele, sikertelenül. Mert Poldi nem lőtt sok gólt, amivel egy csatár teljesítményét már nagyjából tudjuk is hova tenni. Viszont legalább rengeteg szituációt mellévágott, eltotojázott, hogy már a kollegák is furcsán néztek. A vége az lett, hogy a tékozló fiú visszatért a nevelőklubjához, így gyakorlatilag egy rémesen gyenge repo üzletet zártunk a Kölnnel.
Itt mindenki úgy gondolta, hogy a Bayern teljesítménykényszere nélkül ismét jó futballra képes, de ez már hála az égnek nem a mi gondunk. Löw meg amúgy is szerelmes belé, de a Nationalelfet ettől függetlenül is szeretjük. (Löw azt mondta, még a a vébé előtt, hogy “Poldi wird explodieren”, azaz Poldi felrobban majd. Jóska, az explodálás és az implodálás közötti rengeteg ám a különbség, ha szólhatok!) A kölni szponzor viszont remek helyzetfelismerő-képességről tesz tanúbizonyságot, már Prinz Poldi új lehetőségei felé nyit. (REWE = Regionalliga West)
Ali Daei - Prince of Persia II. /hory13/
Nem mindig arany
, ami fénylik - ezt az örökérvényű igazságot Uli is megjegyezhette 99 nyarán, amikor az egyik Ali, Daei távozott az együttesből. Az előző nyár második legdrágább vétele előtte ontotta a gólokat a Bielefeldben, hogy aztán nálunk még annyira se sikerüljön bevágódnia, hogy kimondjuk: Pótolta Ruggiero Rizzitellit (pedig még ezt sem sikerült elérnie)! A '99-es legendás csapatnak messze a leggyengébb tagja képzettségét tekintve, ha nem fejjel ment a labdáért, a bőrgolyó már előre megsiratta a találkozásaikat.
30 meccsen lépett pályára, ebből azonban csak nyolcszor játszotta végig a 90 percet, 17-szer kispadmelegítőnek használta Ottmar, többnyire időhúzó cserének. Müncheni csúcsa a Hamburgnak vállalt két dugója, amivel meg is lőtte a góljainak 1/3-át, így nem ejtettünk oroszlánkönnyeket, hogy a következő év nyarán Diettmar megvette őt a Herthának, azon meg már csak mosolygunk, hogy az öcsi még 150.000 €-t rá is pakolt az általunk kipengetett vételárra! EPIC!
Aztán tanúi lehettünk annak, ahogy Uli megmutatja, hogy nem villám, hiszen még egyszer sikerült szerződtetni egy Alit, ezúttal Karimit, aki a nyüzsgő arab Ezeregyéjszakát cserélte fel a hűvös bajor valóságért. Annyira illett a csapat játékába, mint Korda Gyuri a sziget nagyszínpadára: Követelhettük mind a kettőt, de míg szerencsére előbbi soha, utóbbi párszor megkapta az esélyt a bizonyításra: Az eredmény lesújtóan önző játék, kellemetlen labdakezelési hibák, gyenge előre játék, pofátlan lazsálás a védekezésben, és úgy egészében napi egy doboz leszarom tabletta. Az ilyen menjen inkább vissza a vízipipa mellé... Két év alatt összesen 43 meccse volt, ezeken 4 gól, ezek közül egy olyat találtunk, amit éles helyzetben, nem az utolsó negyedórában, kényelmes vezetésnél lőtt. Kedves Ali, ma ön volt a leggyengébb láncszem! Viszlát!
Roque Santa Cruz /mocsing/
Elber, Jancker, Makaay, Pizarro, de még Zickler is - mind-mind klasszisok, akik ezerszeresen megszolgálták az értük és nekik kifizetett pénzt, mindig átérezték a rajtuk lévő mez súlyát és hát góllövésben sem voltak utolsók. Az általuk fémjelzett időszakot csak egy paraguayi köcsög árnyékolja be, ha ez így még nem nagy képzavar. Az ember, akinek önmagához képest még Gomeznél is nevetségesebb a vételára 1999-ben érkezett Münchenbe, hogy aztán ott tulajdonképpen semmit ne csináljon. Állítólag kétlábas, de ez nála inkább olyan volt, mint a négyévszakos gumi - igazából egyik se. Egy csecsemő is elnyomná, labdát talán sosem volt képes a társnak lefejelni, de félek, akkor sem lövünk mellé, ha azt mondjuk: ez a szerencsétlen még ellenfélhez se fejelt labdát, összefosta magát, ha az repült felé. Santa Cruz egy elképesztő antitálentum, sosem fogjuk megérteni, miért fizetett érte 5 millió eurót a Rovers, de ez legyen az ő problémájuk. Valószínűleg gomezi üzletet csináltak vele, amikor több mint 21 (hu-szon-egy) millió euróért adták el a Citynek. Elégedettséggel nyugtázzuk, hogy müncheni formáját vette elő a sejkek legnagyobb örömére.
8 év, több mint 150 meccs, 31 gól, egyszerűen parádés mérleg. Köszönjük, jobb helyen nem is lehetnél, mint a Cityben. Reméljük, egyszer még viszontlátunk királykék mezben. Ott szeretik az ilyen figurákat, akiket még Xavi is lenyápicbuzizna.
Ersatz: Landon Donovan
Tiszteletbeli tartalék, minden kabaré-válogatott örökös tagja, a futballt naponta meggyalázó balfasz, akit sosem bocsátunk meg Klinsmannak. Az ember, akiről még a jógagyakorlatokat durva erőnléti edzésnek tartó Jürgen is azt mondta, hogy borzalmas a kondija, egy német bajnoki félidejét sem volt képes végigfutni, amikor a hamburgerzabálást megunva kihasználta a Mester szerencsétlenkedését döntéshozóként és eljött idepiszkítani a Säbenerre, hogy hullana ki a maradék haja. Gyakorlatilag használhatatlan volt mindenre, cselezni nem tud, futásban csak akkor nem túl lassú, ha előtte aláírunk egy nyilatkozatot, miszerint az elkövetkezendő 5-10 percben garantáltan nem kell labdába érnie. Csatárnak kevés, középpályásnak ostoba, csereként pedig szívfájdítóan reménytelen ügy, hogy majd valamit hozzátesz a meccshez. Mindent elmond az amerikai labdarúgásról, hogy ez a fogalmatlan törpe 26 évesen minden válogatottsági csúcsot megdöntött.
3 hónapja során gólt nem rúgott, viszont körülbelül ugyanennyi támadást épített fel és csak azért nem akasztott meg rengeteget, mert még a minden idők szégyenletesebb Bayern-edzője címre hajtó Klinsmann is érezte, mennyire semmi köze ehhez a játékhoz. Vedd már le, azt a mezt, bazdmeg!
Trainer: Jürgen Klinsmann /gyore/
Most csodálkoztok. Mit keres itt a Bayern egyik gólzsákja, akiért sokan rajongtak, szerették miatta a csapatot, de bármelyiket. Na, mondom: volt ő edző is, méghozzá milyen! A válogatottnál sikeres, újszerűek a módszerei, megreformálja, amit ma még futballnak hívnak. Példakép! A taktikai érettség első alaptételét viszont ő sem kerülhette el. Az ugyanis kimondja, hogy támadóból nem lesz edző, illetve lesz, csak Maradona.
Hozzá köthetőek olyan minden szurkolószívben elraktározott, emlékezetes pontok, mint a wolfsburgi vérengzés (5-1), vagy a barceloniai kirándulás (4-0). Imádtuk. Imádtuk nézni. Imádtuk nézni, ahogy egyre közelebb kerülsz a kirúgáshoz. Az egyetlen dolog, amit körülbelül háromnegyed éves regnálásod alatt megtudhattunk, hogy valójában Löw volt az edző a Nationalelfnél. (hál’ istennek, mondja a válogatottat is igen kedvelő szurkesz) Más pozitívumot nem igazán. Láthattuk érted szenvedni Oddót, cikázni Borowskit, varázsolni Donovant, és akkor Poldiról, meg a szószos szájú argentinról még szót sem ejtettem. (Aki ezt a pár játékost a pályára küldi, egyszerre!, az eleve nem lehet hasonló a jóságos Mikuláshoz.) Ezt mind Neked köszönhetjük. Egy lépéssel az elkerülhetetlennek vélt középszerűség előtt két edzőt is kaphattunk miattad, taktikát és koncepciót tanulhatott a csapat. Ezt is köszönjük. Ha Te nem lettél volna, akkor nem itt tartanánk. Mérhetetlenül hálásak vagyunk. Mi is meghaltunk egy kicsit, amikor elmentél. A röhögéstől! Fogadd szeretettel ezt a dalt: Jürgen! Komm, steh auf!
Eddig 46 komment érkezett

-
csabinter 2010. 12. 15. 9:15 http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/ [1]
-
fallen 2010. 12. 15. 10:50 [2]
off: jól látom, hogy most kétszer is a Stuttgart hajtja fejét a mészárszékbe karácsonyra nekünk?
-
Parraghramma. 2010. 12. 15. 11:25 [3]
Faszajók vagytok. Bekúrtalak benneteket a Kedvencekbe :)
-
fecooo 2010. 12. 15. 13:10 [4]
rögtön a 2. mondat nagyon tetszik:DDDDDD
már azért megérte megnézni ezt:) Respect!:D -
fecooo 2010. 12. 15. 13:28 [5]
egyébként Ismael nagyon jó védő volt a Brémában, így nem csodálkozom rajta, h megvették... minden bántó szándék nélkül mondom, h sokan ezért nem kedvelték a bajorokat korábban: állandóan az ellenfeleket gyengítették igazolásaikkal... nekem nincs bajom velük, de ha van német csapat, amelyik szimpatikus, az egyértelműen a Werder:)
-
pit 2010. 12. 15. 13:36 [6]
Annyit tennék hozzá, hogy talán az általatok használt "köcsög" jelző kicsit erős. Sok általatok megnevezett játékos korábbi csapataikban vagy később is emghatározó egyéniségnek számítottak. De merem állítani, hogy miden csapatnál vannak olyanok, akik nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket.
A szalagcímben, ahogy láttam " Ich habe fertig" meg teljes mértékben helytelen, mivel a német nem így fejezi ki amit mondani szerettél volna (Die Schnauze sind voll.) -
szeps 2010. 12. 15. 13:37 [7]
Óriási az írás, gratulálok mindannyiotoknak!
Oddo is óriási:
"Nyomát 27 meccs, hat assziszt, egy pazar 4,2-es Kicker átlag, 4500 elemeire hullott távkapcsoló, s a müncheni szívekbe vésett örök, őszinte gyűlölet őrzi." -
mocsing 2010. 12. 15. 13:43 http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ [8]
@pit: teljesen mindegy, a német mit és hogyan fejez ki, számunkra trap mester az etalon
bayernmunchen.blog.nepsport.hu/archives/2010/10/13/Nulladik_kilometerko_avagy_Trap_mester_szellemi_oroksege/ -
p.i.g 2010. 12. 15. 13:43 [9]
Drága barátaim! Amióta az eszemet tudom Bayern drukker vagyok. Nem fikázódok de hozzátennék pár nevet:
-Alain Sutter
-Marcell Witechek
-Andreas Herzog
Amúgy elismert játékosok voltak de igen féreg módon viselkedtek emberileg:
-Ballack
-BommelA fenti lista teljesen szubjektív, a saját véleményem. Remélem nem bántottam meg senkit.
FCB
ui: elnézést ha nem jól írtam vki nevét -
pit 2010. 12. 15. 13:46 [10]
@mocsing: utánanéztem és teljesen igazad van. Nem tudtam, hogy ezt egy neves edző mondta. elnézést így már értem a poént. Bár azért illet volna vmennyire németül megtanulnia annyi idő alatt Trapattoni mesternek, bár talán jobb hogy elküldték.
Amúgy meg Gomez barátunk miért nicns ott???
-
GeoTrasher 2010. 12. 15. 14:08 http://hatosfal.blog.nepsport.hu/ [11]
Ali Daei egy üde színfolt volt, én bírtam. Az iráni aranycsapat legfényesebb csillaga!:D
-
NDFCBM 2010. 12. 15. 14:18 [12]
@pit: mert ő ebben a szezonban rugdossa a gólokat és ő még bizonyíthat
Amúgy Fringst már a cím olvasásakor éreztem hogy berakjátok:D Nekem az 1ik kedvenc játékosom és ha az eligazolása óta tartó Bayern gyűlöletét nem nézzük Micho simán mehetne a helyére:D
-
he 2010. 12. 15. 14:28 [13]
A bájern mindig is egy köcsögválogatott volt, nem kell külön kimazsolázgatni... Szerintem...
-
mopeter87 2010. 12. 15. 14:32 [14]
Christian LELL!!!!!!!! Ő volt a legnagyobb köcsög!!!:)
-
heinrich 2010. 12. 15. 14:34 http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ [15]
Sosa a világtörténelem leggyengébb játékosa, Isten ajándéka, hogy egyszerre argentin és Bayern játékos. Köszönöm, hogy elmondhattam :)
-
elemző 2010. 12. 15. 14:44 [16]
Hát azért jónéhány játékosnál óriási hülyeségek vannak. Sforza, Borowski, Frings, Donovan szinte minden csapatuknál húzó emberek voltak (és még mindig azok), ahogy az előttem szólok is írták már, Ismaelnek nagyon jó szezonjai voltak a Bayern előtt, tehát a cinikus, sokszor alpári stílust nem érdemlik meg...
Mondom ezt úgy, h nem vagyok Bayern drukker. Az se véletlen, h Podolski a válogatottban brillirozik. Szóval nem biztos h mindig az egyén tehet arról, ha nem válik be a Bayernnél.u.i: Ali Dai is üde színfoltja volt a Bundesliganak, hiába fikázzátok
-
Artsuhtaraz 2010. 12. 15. 15:14 [17]
Nekem csak annyi a gondom, hogy a sájze, ih líbe dih, ih möhte ájn svárcváld és az epikus spricce májne poppó kifejezéseken kívül nem igen tudok németül. Így hiányérzetem támad, mert nem jön át Trapattoni mester mondatából a poén.
Valaki lefordítja? Mert azóta nem röhögtem ki digót, hogy tökutolsóként kiestek a vb-ről.Másrészt én azzal a kijelentéssel szeretnék szembeszállni, hogy Ali Daei vagdosta Bielefeldben a gólokat, 25/7, míg Bayern 23/6.
Ez kvázi tökugyanaz, úgyhogy én védelmembe veszem és kijelentem határozottan: ő hozta azt a teljesítményt, ami elvárható volt tőle, az előző klubjában nyújtottak alapján. -
Gregorius13 2010. 12. 15. 15:14 [18]
@elemző: Ez csak azt bizonyítja, hogy rengeteg labdarúgó megszűnik játékosnak lenni, mikor a Bayernbe kerül :)
Szegény Rensing a legjobb illusztráció a "hogyan essünk magasról nagyon pofára" témakörben.
-
HZsolti 2010. 12. 15. 15:31 [19]
@heinrich: Hege,Hege!A gauchokat szádra ne vedd!:)Szerintem a Juve történelmében is játszottak némi szerepet...
-
smartdrive 2010. 12. 15. 15:41 [20]
hehe. nálunk erre a listára Maradonák, Riqelmék, Hagik meg Thuramok iratkoztak fel
már ez is jelzi a két klub közti szakadékot :D
-
akron99 2010. 12. 15. 16:01 [21]
Ottl és Lell azért nem való ide, mert más mikor egy saját nevelésű (mindketten müncheni születésűek is!) fiatal nem válik be 100%-osan, és más mikor egy valag pénzért semmirekellők érkeznek.
ismael és frings amúgy nem rossz focisták, a többiek tényleg igazi köcsögök! Nálam demichelis-nek is simán itt ahelye! -
leggelli 2010. 12. 15. 16:27 [22]
én viszont azt nem értem, hogy az ország legnagyobb sport portálja, hogyan engedhet magának meg ilyet, hogy ilyen szennyet berak a címlap alá! ezt 10-12 éves gyerekek is olvassák! Tudom, ez egy blog. Azt írtok, amit akartok, de az minden kritikán aluli, hogy gyakorlatilag adja magát, hogy erre rá kelljen kattintani! Ez egy uszító, agresszív cikk, felnőtt embernek lehet ugyan vicces (bár szerintem ahhoz szánalmasan rosszul van megírva), de egy jobb érzésű sportrajongónak, vagy egy gyereknek hadd ne kelljen már ilyet olvasnia!!
-
leggelli 2010. 12. 15. 16:38 [23]
Mielőtt az alkotók rám ripakodnának..nem velük van nekem gondom (bár leköcsögözni olyan kiváló játékosokat, mint Frings, Podolski, vagy Ismael...) hanem az NSO-val...de gondolom közülük meg kutya nem olvassa ezeket...De tökmindegy...felháborító mindenképpen, hogy leköcsögözöd őket...(mert ez ugye buzit jelent) akkor írjál falábút, vagy mittomén...van fantáziátok...nem igaz, hogy nincs jobb szó a köcsögre...
-
mocsing 2010. 12. 15. 17:24 http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ [24]
@leggelli: egyszerűen kurvajó ez a komment, ha nő lenne, megkérném a kezét :)
-
pstone 2010. 12. 15. 17:52 [25]
Én mint Bayern drukker felháborítónak érzem ezt a cikket. Ha mondok is néha olyan, hogy ez vagy az a játékos béna, stb. akkor sem jutna eszembe, hogy ilyeneket állítsak az általam kedvelt klub játékosairól, különösen nem ilyen ordenáré szavakkal. Most vagy én, vagy ti használjátok rosszul a "köcsög" kifejezést, de az nem a "rossz" szinonimája, hanem az unszimpatikus, bunkóé, akik közé (a nem Bayern drukkereknek) van Bommel, Kahn, Effenberg illik. A felsorol játékosok a Bayernben nem hozátk az elvárt színvonalat, de nem "köcsög"-ök.
-
Eniee 2010. 12. 15. 19:24 [26]
Ugyanmar a köcsög szót mindenki úgy érti ahogy akarja. Nem feltetlenul kell buzit éerteni alatta. Másrészrol a "Köcsögválogatott" szó amúgy sem újkeletu dolog.:lásd még-
matula.hu/index.php Jo ez így, és találó. -
gyore 2010. 12. 15. 20:20 http://bayernmunchen.blog.nepsport.hu/ [27]
a köcsög szó jelentéstartalmának változását a magyar nyelveben mindenféleképpen szerettük volna feldolgozni a blogon, hiszen ez mindannyiunk szívügye.
mi erre gondoltunk:
"oly tejes edény, melynek alsó része öblös, felső része pedig szűkebb. Nálunk a kisebb haztartásokban általánosan el van terjedve, de tejfölözésre azért kevésbé alkalmas, mert a K. hasas részében lévő zsírgolyócskák nem képesek felszállani. Ezért lefölözésre csak oly edényeket kellene használni, melyek legalább egyenes vagy kifelé fajló fallal bírnak."Ezen játékosok hasas részében lévő zsírgolyócskák nem képesek felszállani, ezért nem szeretnénk őket tejfölözésre használni.
@Artsuhtaraz:
adj tíz percet :D -
avenger13 2010. 12. 15. 20:21 [28]
@mocsing: a kommentek számát és színvonalát (ráadásul soha nem látott arcok) elnézve lehet nem jó a köcsög kifejezés, mert tényleg sok játékos csak nem jött be, ez máshol is előfordul. a "válogatottal" a válogatási elv alapján egyet tudok érteni. de szívesen látnék egy pozitív válogatottat is. bár baromira nem könnyű összerakni, de esetleg két évtizedenként.
-
avenger13 2010. 12. 15. 20:24 [29]
@Artsuhtaraz: ezt sajnos nehéz lefordítani. főleg azért mert azonkívül, hogy anyázza strunzot, schollt mindenkit az teszi legröhejsebbé, hogy a mester hogyan töri a németet. (ld. ich habe fertig) minden tiszteletem györéé ha sikerül egy jó fordítást idedobnia.
-
mocsing 2010. 12. 15. 21:09 http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ [30]
@avenger13: én szégyellem magam, de még mindig tökéletes választásnak érzem a köcsög szót ide :)
hidd el, a pozitív válogatotton több vita lenne, csak a kapusposztban értenénk egyet kb :)
-
avenger13 2010. 12. 15. 21:45 [31]
@mocsing: van ilyen.
igen, valszeg már a taktikai hadrenden balhé lenne. mindenki állíthatna saját csapatot, akkor lehetne valamit kezdeni. kahn helye tuti. de nálam valszeg scholl és a kaiser se maradhat ki, ahogy gerd müller se. de azért alaposan végig kell gondolni. persze azért érdemes 2 évtizedenként ilyen csapatot összerakni, mert túl sokat változik a játék.
-
gyore 2010. 12. 15. 21:52 http://bayernmunchen.blog.nepsport.hu/ [32]
Az különben egy dolog, hogy röhögtem akkor is, meg most is, meg mindig is, de remekül csinálta. A mókás nyelvhelyességet meg próbálom visszaadni, de ezt fordítani azért nehézkés, pláne a gesztikuláció nélkül mit sem ér. :D
Sind sie bereit?
Felkészültek?Stellen mir die Frage, wenn hören, oder verstehen schlecht meine wörter, ah bitte.
Feltesz nekem kérdést, ha hallani, vagy érteni rosszul az én szavaimat, ah kérem.Es gibt im Moment diese Mannschaft... oh... einige Spieler... vergessen ihnen Profi, was sie sind.
Van most ez a csapat... ahó... egyes játékosok... elfelejtették nekik profi, amik.Ich lese nicht sehr viele Zeitungen, aber ich habe gehört viele Situationonen.
Nem olvasok sok újjzságot, de hallottam sok szituációt.Erstens: Wir haben nicht offensiv gespielt. Es gibt keine deutsche Mannschaft spiel offensiv o dynam offensiv wie Bayer.
Először: Nem játszottunk offenzívan. Nincs olyan német csapat játék offenzívan, va dinám (? - gondolom dinamikusan) offenzívan, mint Bayer.Letzte Spiel hatten wir im Platz drei Spitzen. Elber, Jancker und dann Zickler. Wir mussen nicht vergessen Zickler.
Az utolsó mérkőzés volt nekünk három ék a pályában. Elber, Janke, és akkor Zííkler. Nem felelythetjök el Zííklert.Zickler ist eine Spitzen, mehr Mehmet, eh mehr eh Basler.
Zíkler egy ékek, több/inkább Mehmet, eh, több/inkább eh Basler.Is klar diese Wörter, is möglich versteh, was ich euch gesagt? Dann:
Tiszták eze a szavak, lehetséges ért, amit nektek mond? Akkor:Offensiv. Offensiv is wie maken wir im Platz.
Offenzív. Offenzív az az csinálunk a pályában.Zweite: Ich habe erklär mit diese zwei Spieler. Nach Dortmund brauch ich vielleicht Halbzeitpause.
Másod: Elmonttam azzal a két játékos. Dortmundba kell nekem talán egy félidei szünet.Ich habe auch gesehen andere Mannschaft in Europa nach diese Mittwoch.
Más csapat is láttam Európában, a szerda utána.Ich habe geseh auch zwei Tage de Training.
Ládtam két nap az tréning is.Ein Trainer nicht ein Idiot. Ein Trainer seh was passieren im Platz.
Egy edző nem egy idióta. Egy edző lét... lát mi történik a pályában.In diese Spiel, die zwei , oder drei, diese Spieler waren schwach wie eine Flasche leer.
Ebben a meccsen, a kettő, vagy három, ezek a játékosak gyengék voltak, mint egy üveg üres.Haben sie gesehen Mittwoch? Welche Mannschaft hat gespielt Mittwoch? Hat gespielt Mehmet, or hat gespielt Basler or hat gespielt Trapattoni?
Látták a szerdát? Melyik csapat játszott szerda? Mehmet játszott, va Basler játszott, va Trapattoni játszott?Diese Spiler beklagen mehr als Spiel!
Ezek a játékosok többet panaszkodnak, mint a játék.Wissen sie warum Italia Mannschaft kaufen nicht diese Spieler?
Tudják, hogy az Itália csapat miért vesz nem ezeket a játékosokat?Weil wir haben gesehen viele Male dumme Spiel. Haben gesagt, sind nicht für die italienisch, eh... Meisters.
Mert láttuk sok esetben buta játék. Azt mondták, hogy nem valók az olasz, eh... bajnokok.Strunz! Strunz ist zwei Jahre hier, hat gespielt zehn Spiel. Is immer verletzt.
Was erlauben Strunz!
Strunz! Strunz két éve van itt, játszott tíz meccset. Mindig sérült. Mit engedni meg Strunz?Letzte Jahr Meister geworden mit Hamann, eh, Nerlinger. Diese Spieler waren Spieler. Waren Meister geworden. Ist immer verletzt!
Tavalyi év bajnokok lettünk Hamannal, eh Nerrlííínger. Azok a játékosok játékosok voltak. Lettek bajnokok lettek. Mindig sérült!Hat gespielt 25 Spiele in dieser Mannschaft, in diese Verein. Mussen respektieren die anderen Kollega! Haben viel nette Kollegan.
25 meccset játszott abban a csapatban, abban az egyesületben. Músszáj respektálnia a többi kollégá. Lenni neki sok kedves kollégák.Stellen sie die Kollega die Frage! Haben keine Mut antworten. Weil ich weiss was denken über diese Spieler.
Tegyék fel kollégának a kérdést! Lenni nekik semmi bátorság válaszolni. Mert én tudom, hogy mit gondolni ezekről a játékosokról.Mussen zeigen jetzt ich will Samstag diese Spieler mussen zeigen mich, eh zeigen de Fans.
Músszáj megmutatni most én akarom, szombat ezek a játékosok músszáj nekem mutatni meg, eh mutatni a szurkolóknak.Mussen alleine die Spiel gewinnen! Ich bin müde jetzt der Vater dieser Spieler, eh, der Verteidiger dieser Spieler!
Músszáj egyedül az játékot megnyerni! Elfáradtam most a játékosok apja, eh a játékosok védelmezője.Ich habe immer die Schulde über diese Spieler. Einer ist Mario, einer anderer ist Mehmet. Strunz ist dagegen hat gespielt nur 25% der Spiel.
Mindig én vagyok a hibás ezekről a játékosokról. Az egyik Mario, az egyik, másik meg Mehmet. Strunz ezzel szemben lenni játszott 25% a játék.Ich habe fertig.
Én lenni kész.Wenn ist Nachfragen, eh ich kann Worte wiederholen, eh.
Ha van kérdés, eh, akkor meg tudom ismételni a szavakat, eh. -
mocsing 2010. 12. 15. 22:02 http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ [33]
@gyore: de ezt mi a faszért nem egy posztban írtad meg, te elmeháborodott? :))
-
avenger13 2010. 12. 15. 22:07 [34]
@gyore: te totál beteg vagy. a fordítás egyébként nekem tetszik, bár németül a gesztikulációval tényleg utánozhatatlan.
-
gyore 2010. 12. 15. 22:09 http://bayernmunchen.blog.nepsport.hu/ [35]
@mocsing: szerintem még amikor a nevünkön ötleteltünk, felajánlottam
nem nagyon csaptatok le a lehetőségreettől függetlenül lehet még belőle poszt :)
-
mocsing 2010. 12. 15. 22:28 http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ [36]
@gyore: ha tényleg így volt, akkor meg sem érdemlem, hogy megírd (de)
-
heinrich 2010. 12. 15. 22:57 http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ [37]
posztot neki!
-
hory13 2010. 12. 15. 23:03 [38]
posztot neki!
-
LojziBM 2010. 12. 16. 13:22 [39]
:o))))
Az egész poszt kurva jó lett.
A Trap szöveg fordítása pedig valóban külön poszot igényel.A legjobb lenne a youtube videót felíratozni.
Az nso címlap meg idevonzotta a sok mit sem sejtő, de azért kötözködő köcsögöt.
(remélem helyes értelemben használtam) -
PrawoJazdy 2010. 12. 16. 15:07 [40]
Én sem értek egyet a címmel. Szerintem ugyanis külön kell venni a köcsög- és a lúzerválogatottat, és ez az utóbbiba tartozik. Ezek szerencsétlen játékosok, akik bénák voltak (legalábbis a bayernben), de nem igazi köcsögök. Ezt a hibát egyébként az interesek is elkövették. Köcsög lehetne mondjuk Materazzi, Poulsen stb. A különbséget zongorázni lehet, hol van ezekhez képest egy Rensing, aki csak rosszkor volt rossz helyen?
Persze kérdéses, hogy egy szurkoló össze tud-e rakni egy rendes köcsögválogatottat szeretett csapatáról, engem pl egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy van Bommelt beletegyem. -
Artsuhtaraz 2010. 12. 16. 15:26 [41]
Így most már teljesen jogos a Trapattoni-csillag állandó ragyogása a Bayern egén.
Ha jól következtetek a fordításból, akkor olasz nyelvtan szerint beszél, a múlt időt több mint valószínű, hogy úgy alkotja.
Innentől a jelenlétemben senki egy rosszat nem szólhat Trapattonira, ő egy Isten. Tolkien elbújhat a nyelvtani zsenije mögé.
-
LojziBM 2010. 12. 16. 15:47 [42]
@PrawoJazdy: Tulajdonképpen ebben igazat kell, hogy adjak neked.
Viszont olyat nem lehet a Bayernből összerakni, mert nélunk egyetlen olyan jellegű köcsög nem fordult meg, mint Materazzi, vagy Ibrahimovic.Van Bommel például teljesen más kategória. Soha senkinek nem okozott sérülést, csak úgy szokott odalépni, hogy ne tudjon továbbmenni az ellen. Van úgy, hogy ez fáj neki (mármint az ellenfélnek), de az ő posztján ez majdnemhogy kötelező.
Olyat még nem láttam, hogy valaki egy Van Bommel belépő miatt még percekkel később is húzta volna a lábát.Inkább a bemutatós időszaka (Real szurkolók és játékvezető gyors egymásutánban) volt olyan, ami nekem nem tetszett, meg az, hogy többet színészkedik a kelleténél, de nem ezzel szokott senkinek baja lenni, hanem a durvaságával, ami viszont tényszerűen nem igaz.
Azt meg egyenesen felháborítónak tartanám, ha valaki olyan sportembereket, mint Kahn, vagy Effenberg gondolna betenni a Bayern köcsögválogatottjába 1-2 olyan megmozdulásuk miatt, amelyek egész sikeres karrierjük fényében gyakorlatilag nüansznyi dolgok.
-
gyore 2010. 12. 16. 16:26 http://bayernmunchen.blog.nepsport.hu/ [43]
@Artsuhtaraz: A magyar és német nyelvtan különbségei miatt néhol ferdítenem kellett, mert ha szó szerint fordítottam volna, egy kifejezetten szabatos magyar mondat jött volna ki. :)
Olaszul meg kb annyit tudok, amennyit Te németül. :)Poszt lesz, Trap életképek galériával, karácsony környékén. Talán még a videót is feliratozom, habár az úgy például nem vakbarát. (Látjátok, így kell megmagyarázni, ha nem akartok megcsinálni valamit :D)
-
NDFCBM 2010. 12. 16. 17:25 [44]
@LojziBM: Hát azért itt 1-2 dologgal vitatkoznék. Van Bommel alattomos játékos azért nem szeretik sokan, ezt nem lehet elvitatni szerintem. A posztban szereplő Frings például szintén vkp és (a Schweini elleni számomra teljesen érthetetlen belépő ellenére) jóval tisztább játékos aki pályafutása alatt alig kapott piros lapot és szerintem posztján is (még mindig) jobb játékos Bommelnél. Az utolsó gondolat persze szubjektív. Bommel mutogatós esetei 1ébként a 2006/2007 es BL 1/8 ad döntőben és a 2008/2009-es szezonban Klinsmann alatt (azt hiszem a Hamburg ellen) történtek. És még Bommelhez annyit hogy a durvaságát azért ne magyarázzuk már meg sztem. Effenberg "sportemberségéhez" pedig annyit ,hogy amekkora játékos és vezér volt a pályán akkora seggfej volt a magán életében..
-
PrawoJazdy 2010. 12. 16. 21:22 [45]
@LojziBM: Ezért mondtam, hogy nem akarom betenni (mondjuk pont rossz példa volt). Van Bommellel kapcsolatban nagyjából egyezik a véleményünk, ezek szerint már ketten vagyunk :) De az nem vitás, hogy (már csak a stílusa miatt is) sokkal közelebb áll a köcsögválogatotthoz, mint a lúzerekhez.
És azzal azért vitatkoznék, hogy igazi köcsögök nem fordultak meg a Bayernnél, kapusposztra van is már jelöltem, Harald Schumacher (kemény nyolc meccset játszott, de akkor is). -
ertelmetlen 2010. 12. 23. 2:03 [46]
hehe, nekem anno Santa Cruz az egyik kedvenc játékosom volt :(
Ez a Trapattoni fordítás tényleg zseniális.
Bommellel kapcsolatban nagyon egyetértek. Az igaz, hogy közel sem lenne ilyen gyűlölt játékos, ha valami divatosabb csapat mezében játszana, de ez nem változtat a tényen, hogy egy durva, alattomos középpályás.
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Köszönöm a hivatkozást. :)
Nagyon jó lett. Borowski elemzése tökéletes. Tudom, hogy van nálatok is bőven választék, de mondjuk Ottlnak, Lellnek, Hasemjannak vagy Raunak legalább a cserepeadon lehetett volna még helyet szorítani.
Ismael müncheni éveiről alig ugrik be valami, de Brémában kurva jól nyomta.