Sosem fogjuk tagadni, hogy az ötletet az Inter-blog kiváló posztja adta, amelyet elolvasva még egy Bayern-drukkerben is ott motoszkál az érzés: köcsögök bezony itt is megfordultak. Természetesen annyira könnyű dolgunk nem lehetett, mint a kollégáknak, elvégre csapatuk egy utánozhatatlan köcsöggyűjtő, de olyan nagyon sokáig azért nem kellett törnünk egymás fejét a levelezőlistánkon. Nem a taplókat kutattuk, sokkal inkább azokat, akik szégyenfoltként éktelenkednek szeretett intézményünk történelemkönyvében, akik rövidebb-hosszabb ideig, de valamennyien tudták szabotálni a Bayern sikereit.

Hajtás után komplett csapatot építünk fel a legnagyobb sutyerákokból, akik számára örökké megbocsáthatatlan marad a világ leggyönyörűbb mezének megbecstelenítése.  Nemzetközi a gárda, mint egy Chelsea-serdülő, van egy tartalékunk is, meg edzőnk is (jól sejted, ő az).

Íme a poszt, amely feldolgozza a világ legnépszerűbb témáját (a pina után).

Michael Rensing /badstuber/

A kapusposzt kapcsán mindjárt vad fejtörésbe kezdtünk, elsőre nehéznek tűnt kiokoskodni, hogy ki a legméltóbb a bajor balekválogatott egyes trikójára. No, nem azért, mert annyi potyahősünk volt, sokkal inkább bizonyos Oli Kahn a "hunyó", aki 1994 és 2008 között regnált Münchenben. KingKahn tizennégy éves uralkodása során olyan magasra tette azt a bizonyos mércét, hogy már azzal is bőven beértük volna, ha valamelyik utódja közepesen elfogadhatót nyújt a vonal előtt, de ehelyett csak a vízözön jött…
Méghozzá Michael Rensing személyében, akit a német utánpótlás-nevelés összes főmuftija véres kardként hordozhatna körbe. A szőke herceg hamar bekerült a Bayern korosztályos csapataiba, közben pedig utánpótlás-válogatott szinten is felmutatott ezt-azt, igazi darwini fejlődéstörténet, nemde?  Mi meg csak vártuk türelemmel a munka gyümölcsét, Rensing-bébi talán fűthető ülést is kapott a kispadon, nehogy megfázzon a kis popsija miközben Oli visszavonulására vár angyali türelemmel.  2008 nyarán, a Klinsmann-éra kezdetén el is jött az ő ideje, az addigi biztató beugrásai alapján pedig méltán vártuk tőle a stabilitást, ám, ahogy az edzőben, úgy benne is baromi nagyot csalódtunk.

Nagyjából két hónapig ment a „belerázódik, fiatal még” duma, (még jó, hogy nem az volt a kifogás, hogy váratlanul lett elsőszámú kapus…) aztán egyre többen kezdték el megunni a hétről hétre bekapott potyákat, a szögleteknél bemutatott kislányos téblábolásokat, és azt a bicskanyitogató erélytelenséget, amivel a védelmet próbálta (volna) irányítani. Pedig szerb anyától származik a kölök, mégis annyi temperamentum szorult belé, mint egy szál virágba…
Minden szónál többet mond, hogy a következő idényben a nála éppen tíz évvel idősebb veterán, Hans-Jörg Butt kiszorította a kezdődőből. Rensing így visszahuppant kedvenc padjára, de idén nyáron végre a klubvezetés is belátta, hogy felesleges itt parkoltatni az immár 26 éves titánt. Az utolsó információk szerint a Leicester City-nél próbálkozott novemberben, de nem lett semmi a dologból, így egyelőre a munkanélküliek táborát gyarapítja. Ennyit Darwinról…

Massimo Oddo /PaulanerSalvatore/

Jobb bunkóban a XXI. század szélsőhátvéd prototípusának az ellenpólusa dagaszt ki minden eret a bajor bicepszeken, ha eszébe jut a Berlusconi maffiától kölcsönkért világbajnok Massimo Oddo. 2008 nyarán rosszabbul álltunk szélsővédőkből, mint a magánnyugdíj-pénztárba csepegtetők. Willy Sagnol épp visszavonulni készült, a bíztató kezdet után erősen a béke altáját nyalogató teljesítményt pakolt nekünk Jansen. Mikor rájött, hogy ő tényleg nem szélsővédő Hamburgba igazolt, így használható anyagként mindössze Lell Lahm volt említhető. Az, hogy milyen ihletett pillanatában jutott eszébe Klinsmannak a digót szerződtetni, nem tudni, de két hetet térdepeltetnénk a Buddha szobrok elé szórt kukoricán, miközben egy inga lebegése fújja rá a hűsítő szellőt. Szerencsére csak egy évig lőtte ki a kanyarba a beadásokat, futkorászott agyatlanul a vonal mellett, folytotta el csírájában a támadásainkat a céltalan íveléseivel, s adományozta a pontokat a bajor fővárosba látogatóknak. Nyomát 27 meccs, hat assziszt, egy pazar 4,2-es Kicker átlag, 4500 elemeire hullott távkapcsoló, s a müncheni szívekbe vésett örök, őszinte gyűlölet őrzi.

Valerien Ismael /hory13/

Az ember azt hinné a mostani szezont elnézve, hogy van Buyten és Demichelis produkcióját nem lehet megfejelni, a köcsögválogatott védősorának alappillérei ők. Nehéz elhinni, de van rajtuk kívül is olyan a bajor történelemben, akinek a mozdulataitól a frász kerülgethette az éppen aktuális nézőket: a francia bekk az egyik legnagyobb melléfogása volt a vezetésnek. Uli szokásos Weser-parti shoppingjának egyik hullámában érkezett az évtized közepén, azzal a céllal, hogy hosszabb távon megoldja az egyik védő szerepét a bőrnaciban. Há' normális ez? Egy francia védelem? A Maginot-vonal nagyobb ellenállást váltott ki '40 májusában, mint gall kakaskánk, pedig mind a kettőt alaposan megkerülték a támadók... Ráadásul már az első meccsén előtte a szurkolók egy részének a jóindulatát, már az első félidőben sikerült egy piros lapot kierőszakolnia a 'Gladbach ellen.

Ehhez képest 30 meccsen játszott a bajnokságban, a BL-ben is pályára lépett, ahol az egyetlen érdeme, hogy miután Pippo vezetésével a Milan kitömte a csapatot (jórészt neki köszönhetően), egyet azért piszkált a digóknak. Ezen kívül csak azt tudjuk felidézni, ahogy a klub honlapján nyilatkozik, hogy már majdnem visszatér, már majdnem jó lesz a térde, már nagyon játszana. Az ellenfél védőinek legnagyobb bánatára már csak egyszer húzta magára a szerelésünket, aztán elbúcsúzott, és ment a Hannoverhez, hogy ott egy sikeresebb fél szezon után szögre akassza a stoplist. Valerien - nem hiányzol!

Ciriaco Sforza /petit/

Technikás, kiváló az irányítókészsége és remekül lő távolról vélekedett az európai szaksajtó a kilencvenes évek közepén Ciriaco Sforzáról, aki bár korábbi éveiben rá is szolgált ezekre a dicsérő szavakra, a Bayernbe szerződve mindezt rögvest elfelejtette, így kidobott pénzzé minősítve azt a 3,5 millió márkát, amit fizettek érte a Kaiserslauternnek. Az is igaz azonban, hogy a svájci bálványt Rehhagel elősöprögetőként szerepeltette, nem pedig a 10-es poszton, ahol a legjobbját nyújthatta volna. Minden görög Ottóját azonban megvédhetjük, hiszen a pálya középső harmadában igen nagy volt a tumultus akkoriban, Hamann, Herzog, Nerlinger, Scholl, Strunz és Ziege is ott toporzékolt a mágnestáblánál, ha nem kapott szerepet. Nem is csoda hát, hogy a nehézbombázónak titulált Sforza csak kereste önmagát az 1995-96-os szezonban, még a lobogóhajú Sutter sem tudta megvigasztalni honfi- és csapattársát (egyes vélemények szerint Ciriacót azért vitték Münchenbe, hogy a Nürnbergben káprázatos gólokat szerzett szőkeség végre magára találjon Bajorföldön is). S bár alapembernek számított, Beckenbauer is foghatta a fejét a Bordeaux elleni UEFA-kupa döntőben, amikor 0-0-nál amolyan Van Buyten-módra elvesztette a labdát a félpályánál, Tholot pedig egészen a kapuig masírozott a labdával, még szerencse, hogy a csodálatos Oli állt a háló előtt, és bravúrral hárítani tudott.

Később Sforza jóvátéve hibáját a gólvonalról mentett, a bajorok pedig megnyerték az akkor még harmadik számúnak számító kupasorozatot. 2000-ben húzott egy ÚJRA táblát, s négyszeres áron, 12,8 millióért ismét megvette a Bayern a Lauterntől. Bár ne tette volna, a 10-es mezt ajándékba kapó Ciri beilleszkedési és morális gondokkal küszködött, pedig a félelmetesnek nem nevezhető R. Kovac, Linke, Kuffour hármas bármelyikét könnyedén kiszoríthatta volna. Hitzfeld mester először védekező középpályást játszatott vele, majd középhátvédként vetette be, ám Patrik Andersson hamarosan jobbnak bizonyult nála, s így végleg a kispadra szorult. Szegről-végről így is részese volt a BL-diadalnak, maradt is még egy évig, de megunva a kispadozást, pályafutása során harmadszor a számára oly kedves Kaiserslauternt választotta. Müncheni időszakáról saját honlapján is meglehetősen szűkszavúan nyilatkozik, talán nem véletlenül.

Edson Braafheid /PaulanerSalvatore/

Vakon hisszük a Mesterünknek, hogy van szeme a tehetségekhez, be tud építeni fiatalokat, valódi Weltklasse-ket épít fel, de igazolásokhoz annyi köze van, mint Iniestanak az Aranylabdához. Balbunkóban két próbálkozása halt el az első müncheni edzésen, mikor a két jómadár, Pranjic és Braafheid szerelést húzott. Aranycsapatunkba csak a Twentetől érkező csokifiúnak szorítunk helyet, aki 1,5 éve  kezdte magára haragítani a Bayern szurkolókat. Fél évig az ír szeplők hullottak miatta, mikor a Celticre sózta rá Nerlinger a fogalmatlan tulipánt. Hogy ott mit csinált, arról fingunk sincs. Mindenestre a VB ezüstből ő is kivette a részét, a nyáron pedig újabb lehetőséget csikart ki arra, hogy a hosszanti lelátó füttykoncertjének ricsajában guruljanak ki ballosáról a labdák az oldalvonalon kívülre. Támadójátékát olyan lenne, a használható fogalmához mérni, mint a furkósbotot Stewie Griffin gigamegahalálsugarához. Az még hagyján, hogy nincs ütemérzéke, de az etióp kisiskolások is a szekrénybe zárnák, annyira könnyen megadja magát a rá törő támadóknak. Kinyíltak a bajor sörcsapok, mikor összeveszett müncheni mentorával és kimondva-kimondatlanul a helyére keres embert a triumvirátus a télen. Ugyan ez nálunk még semmit sem jelent, de ígérjük, hogy egész testünk remeg majd az elfojtott izgalomtól, mikor a norvég kettő meccseinek a sárgalaposait böngésszük. Csak takarodj már el, Edson!

José Ernesto Sosa /petit/

Antoine de Saint-Exupérynek nagyobb sikere volt gyermek-felnőtt mesekönyvével, mint a mi Kis hercegünknek (El Principito), José Ernesto Sosának a bajor fővárosban. A Bayern 2007 februárjában a Lazio elől vette meg az Estudiantestől 6 millió euróért (négy éven keresztül 4,5 milliót fizettek neki/jahr). Egyetlen érdemleges megmozdulása a 2008-as Getafe elleni UEFA-kupa csodához köthető, amikor a 120. percben Toni fejére varázsolta a labdát, ezzel alakult ki a továbbjutást jelentő 3-3-as végeredmény. Egyébként maradtak neki a falusi hírverő meccseken szerzett kétes dicsőségek: a Bundesligában jobbára az utolsó húsz percekre beálló csere volt, de állandó cselezgetésével, totojázásával a drukkerek agyára, s Hoenessék pénztárcájára ment.

Három év alatt, mindössze 35 bajnoki, 6 kupa- és 10 nemzetközikupa-mérkőzés jutott neki a bőrnadrágosoknál, vérszegény 2 góllal. Az interneten található videóklipeken is jól látszik, társai már nem tudták hogy rúgassanak gólt a csenevész argentinnal, akinek tényleg semmi sem jö össze a kolbászvárosban. 2009-ben egy fél évre haza is küldték pihenni, hadd túrja ott a labdát. Egyetlen pozitívum volt még benne, a barátnője Carolina, akivel kedvére pózolt a kameráknak az Oktoberfesten. Mielőtt további eurómilliókat emésztett volna fel a cserepadon koptatása, idén nyáron az átigazolási időszak utolsó pillanataiban elpasszolták a Napolinak. Hallelujah! Isten vele!

Tim Borowski /mocsing/

Egy teljes szezonon keresztül gondolkodhattunk, vajon mi lehet ennek a tiszta tekintetű, lenyalt hajú, colos srácnak a posztja, miután szerződése lejártával mi egy másikat dugtunk az orra alá és ő azt nagy bánatunkra szignózta is. Azt odáig a hülye is látta, hogy annyira mozgékony, mint egy hirdetőoszlop, amire egyébként is hasonlít messziről, szürkületkor. Aztán rájöttünk, hogy ő itt szűrni biztos nem fog semmit spagettitésztán kívül, nem baj, majd középről osztogatja a jobbnál-jobb labdákat. Ez utóbbi tökéletesen bejött, csak sose derült ki, hogy kinek a szempontjából voltak ezek kifogástalan asszisztok.

Teljesen egyértelmű, hogy Borowski minden álma volt az új Ballackká válás mind a válogatottban, mind a Bayernben, ami egyfelől egy elég komoly értékítélet Tim lelkéről, másfelől egy muhaha-kategóriájú terv. A rondán nézve ordibálok-skillen kívül szinte minden hiányzott belőle, az "előre és hátra is jó vagyok, de egyik sem kimondottan a kettő közül" című történetet pedig sikerrel alakította át egy "se előre, se hátra nem veszitek hasznomat, de készséggel csúszok térdre" projektté. Minden perce felesleges volt itt.

Torsten Frings /badstuber/

A középpálya motorja Torsten Frings. A Weser-parti Sandokan méltó elődje volt az olyan későbbi csúcsigazolásoknak, mint Ismael vagy éppen Borowski. Jellegzetes zöld-fehér jegyein még az sem változtat, hogy Frings történetesen nem Brémából, hanem Dortmundból került hozzánk 2004 nyarán.

A kreatív spílerként beharangozott középpályás teljesítményére visszagondolva jogosan csodálkozhatunk, hogy nem kapott vendégszerepet a „Daráló” című rádiós telenovellában. Ott legalább senki nem láthatta volna azt a gyötrődést, amit „végigélveztünk” a vele eltöltött huszonkilenc Bundesliga, tíz BL, és hat kupatalálkozón. Ráadásul drága Torstenünk még a „ha nem megy a játék, legalább kussolok” szabályt sem tudta betartani, mondván Magath a hibás, hogy rossz helyet talált neki a csapatban. Való igaz, tényleg az erdőben kellett volna futtatni egész évben…

Azért egy kupát és egy bajnoki címet így is bezsebelt nálunk szegény pára, ehhez lélegzetelállító 29/3-as meccs/gól mutatóval tudott hozzájárulni a Bundásban. Szezon végén jött a fájdalmas szakítás, Frings visszatért Brémába, ahol azóta a bajor bokák elsőszámú pusztítójává lépett elő. Az idei 4-0-ra végződő kupadöntőn például Schweinsteigerre csúszott rá méterekről, mutatványát piros lappal jutalmazták. Mondanánk, hogy úgy hiányzik, de rohadtul nem…

Lukas Podolski /gyore/

2006 őszén megérkezett hozzánk a nemzet új lengyel csodagyereke, a robbanásra kész Lukas, akinek minden vágya az, hogy gólokat lőjön. Félelmetes a bal lába, okosan húz el a bal szélen, a védekezésben is használható, mondották róla akkoriban. Sokra viheti még! Elvileg valami center féle lenne ő, vagy legalábbis csatár, de csak akkor, ha hunyorítunk, méghozzá nagyon. Na, nálunk meg is mutatta, hogy milyen tartalékok rejlenek benne: semmilyenek. Évekig azzal foglalkozott a Vorstand, meg az edzők, hogy némi játékkedvet verjenek, imádkozzanak, könyörögjenek bele, sikertelenül. Mert Poldi nem lőtt sok gólt, amivel egy csatár teljesítményét már nagyjából tudjuk is hova tenni. Viszont legalább rengeteg szituációt mellévágott, eltotojázott, hogy már a kollegák is furcsán néztek. A vége az lett, hogy a tékozló fiú visszatért a nevelőklubjához, így gyakorlatilag egy rémesen gyenge repo üzletet zártunk a Kölnnel.

Itt mindenki úgy gondolta, hogy a Bayern teljesítménykényszere nélkül ismét jó futballra képes, de ez már hála az égnek nem a mi gondunk. Löw meg amúgy is szerelmes belé, de a Nationalelfet ettől függetlenül is szeretjük. (Löw azt mondta, még a a vébé előtt, hogy “Poldi wird explodieren”, azaz Poldi felrobban majd. Jóska, az explodálás és az implodálás közötti rengeteg ám a különbség, ha szólhatok!) A kölni szponzor viszont remek helyzetfelismerő-képességről tesz tanúbizonyságot, már Prinz Poldi új lehetőségei felé nyit. (REWE = Regionalliga West)

Ali Daei - Prince of Persia II. /hory13/

Nem mindig arany, ami fénylik - ezt az örökérvényű igazságot Uli is megjegyezhette 99 nyarán, amikor az egyik Ali, Daei távozott az együttesből. Az előző nyár második legdrágább vétele előtte ontotta a gólokat a Bielefeldben, hogy aztán nálunk még annyira se sikerüljön bevágódnia, hogy kimondjuk: Pótolta Ruggiero Rizzitellit (pedig még ezt sem sikerült elérnie)! A '99-es legendás csapatnak messze a leggyengébb tagja képzettségét tekintve, ha nem fejjel ment a labdáért, a bőrgolyó már előre megsiratta a találkozásaikat.

30 meccsen lépett pályára, ebből azonban csak nyolcszor játszotta végig a 90 percet, 17-szer kispadmelegítőnek használta Ottmar, többnyire időhúzó cserének. Müncheni csúcsa a Hamburgnak vállalt két dugója, amivel meg is lőtte a góljainak 1/3-át, így nem ejtettünk oroszlánkönnyeket, hogy a következő év nyarán Diettmar megvette őt a Herthának, azon meg már csak mosolygunk, hogy az öcsi még 150.000 €-t rá is pakolt az általunk kipengetett vételárra! EPIC!

Aztán tanúi lehettünk annak, ahogy Uli megmutatja, hogy nem villám, hiszen még egyszer sikerült szerződtetni egy Alit, ezúttal Karimit, aki a nyüzsgő arab Ezeregyéjszakát cserélte fel a hűvös bajor valóságért. Annyira illett a csapat játékába, mint Korda Gyuri a sziget nagyszínpadára: Követelhettük mind a kettőt, de míg szerencsére előbbi soha, utóbbi párszor megkapta az esélyt a bizonyításra: Az eredmény lesújtóan önző játék, kellemetlen labdakezelési hibák, gyenge előre játék, pofátlan lazsálás a védekezésben, és úgy egészében napi egy doboz leszarom tabletta. Az ilyen menjen inkább vissza a vízipipa mellé... Két év alatt összesen 43 meccse volt, ezeken 4 gól, ezek közül egy olyat találtunk, amit éles helyzetben, nem az utolsó negyedórában, kényelmes vezetésnél lőtt. Kedves Ali, ma ön volt a leggyengébb láncszem! Viszlát!

Roque Santa Cruz /mocsing/

Elber, Jancker, Makaay, Pizarro, de még Zickler is - mind-mind klasszisok, akik ezerszeresen megszolgálták az értük és nekik kifizetett pénzt, mindig átérezték a rajtuk lévő mez súlyát és hát góllövésben sem voltak utolsók. Az általuk fémjelzett időszakot csak egy paraguayi köcsög árnyékolja be, ha ez így még nem nagy képzavar.  Az ember, akinek önmagához képest még Gomeznél is nevetségesebb a vételára 1999-ben érkezett Münchenbe, hogy aztán ott tulajdonképpen semmit ne csináljon. Állítólag kétlábas, de ez nála inkább olyan volt, mint a négyévszakos gumi - igazából egyik se. Egy csecsemő is elnyomná, labdát talán sosem volt képes a társnak lefejelni, de félek, akkor sem lövünk mellé, ha azt mondjuk: ez a szerencsétlen még ellenfélhez se fejelt labdát, összefosta magát, ha az repült felé. Santa Cruz egy elképesztő antitálentum, sosem fogjuk megérteni, miért fizetett érte 5 millió eurót a Rovers, de ez legyen az ő problémájuk. Valószínűleg gomezi üzletet csináltak vele, amikor több mint 21 (hu-szon-egy) millió euróért adták el a Citynek. Elégedettséggel nyugtázzuk, hogy müncheni formáját vette elő a sejkek legnagyobb örömére.

8 év, több mint 150 meccs, 31 gól, egyszerűen parádés mérleg. Köszönjük, jobb helyen nem is lehetnél, mint a Cityben. Reméljük, egyszer még viszontlátunk királykék mezben. Ott szeretik az ilyen figurákat, akiket még Xavi is lenyápicbuzizna.

Ersatz: Landon Donovan

Tiszteletbeli tartalék, minden kabaré-válogatott örökös tagja, a futballt naponta meggyalázó balfasz, akit sosem bocsátunk meg Klinsmannak. Az ember, akiről még a jógagyakorlatokat durva erőnléti edzésnek tartó Jürgen is azt mondta, hogy borzalmas a kondija, egy német bajnoki félidejét sem volt képes végigfutni, amikor a hamburgerzabálást megunva kihasználta a Mester szerencsétlenkedését döntéshozóként és eljött idepiszkítani a Säbenerre, hogy hullana ki a maradék haja. Gyakorlatilag használhatatlan volt mindenre, cselezni nem tud, futásban csak akkor nem túl lassú, ha előtte aláírunk egy nyilatkozatot, miszerint az elkövetkezendő 5-10 percben garantáltan nem kell labdába érnie. Csatárnak kevés, középpályásnak ostoba, csereként pedig szívfájdítóan reménytelen ügy, hogy majd valamit hozzátesz a meccshez. Mindent elmond az amerikai labdarúgásról, hogy ez a fogalmatlan törpe 26 évesen minden válogatottsági csúcsot megdöntött.

3 hónapja során gólt nem rúgott, viszont körülbelül ugyanennyi támadást épített fel és csak azért nem akasztott meg rengeteget, mert még a minden idők szégyenletesebb Bayern-edzője címre hajtó Klinsmann is érezte, mennyire semmi köze ehhez a játékhoz. Vedd már le, azt a mezt, bazdmeg!

Trainer: Jürgen Klinsmann /gyore/

Most csodálkoztok. Mit keres itt a Bayern egyik gólzsákja, akiért sokan rajongtak, szerették miatta a csapatot, de bármelyiket. Na, mondom: volt ő edző is, méghozzá milyen! A válogatottnál sikeres, újszerűek a módszerei, megreformálja, amit ma még futballnak hívnak. Példakép! A taktikai érettség első alaptételét viszont ő sem kerülhette el. Az ugyanis kimondja, hogy támadóból nem lesz edző, illetve lesz, csak Maradona.

Hozzá köthetőek olyan minden szurkolószívben elraktározott, emlékezetes pontok, mint a wolfsburgi vérengzés (5-1), vagy a barceloniai kirándulás (4-0). Imádtuk. Imádtuk nézni. Imádtuk nézni, ahogy egyre közelebb kerülsz a kirúgáshoz. Az egyetlen dolog, amit körülbelül háromnegyed éves regnálásod alatt megtudhattunk, hogy valójában Löw volt az edző a Nationalelfnél. (hál’ istennek, mondja a válogatottat is igen kedvelő szurkesz) Más pozitívumot nem igazán. Láthattuk érted szenvedni Oddót, cikázni Borowskit, varázsolni Donovant, és akkor Poldiról, meg a szószos szájú argentinról még szót sem ejtettem. (Aki ezt a pár játékost a pályára küldi, egyszerre!, az eleve nem lehet hasonló a jóságos Mikuláshoz.) Ezt mind Neked köszönhetjük. Egy lépéssel az elkerülhetetlennek vélt középszerűség előtt két edzőt is kaphattunk miattad, taktikát és koncepciót tanulhatott a csapat. Ezt is köszönjük. Ha Te nem lettél volna, akkor nem itt tartanánk. Mérhetetlenül hálásak vagyunk. Mi is meghaltunk egy kicsit, amikor elmentél. A röhögéstől! Fogadd szeretettel ezt a dalt: Jürgen! Komm, steh auf!