Egy kicsit egyikünk se érti, hogyan kerültünk ide, de talán nem túlzás azt állítani, legalább egyetlen estére ez semennyire sem fontos. Szombaton nem létezik más, csak a reggel óta rajtam lévő, műszálas mezbe beleizzadt hónaljam, ahogy az is a meccset várja; a görcsösen szorongatott Paulaner, a mustárba áztatott Weisswurst és persze a gomezes zuhanyfüggönyöm, amiről csak az gondolja, hogy vicc, aki nem ismer.

Lesz egy öt perc a kezdés előtt, amikor gondolatban mindenkit megölelek, te szöszi rénszarvas, hát mutasd meg, mennyire nem félsz a hisztis négertől. Kilencven percig ott leszek a girbe-gurba lábaidban, izgulok minden mozdulatodnál, egy kicsit együtt gurítjuk haza a labdát Manuelnek, nyugi, én is veled próbálom követni a kékek mozgását. Ne félj, mert akkor nagyon félünk mi is.

Kritikája sok mindennek, hogy itt lehet Anatolij, a primitív, főleg a debil Platinit minősíti, de ma este ez se számít. Menni kell előre, mintha Oli üvöltene veled, nincs más, csak a Bayern, nincs jobb edző Heynckesnél, nincs heteróbb Lahmnál, senki sem kezeli biztosabban a labdát Gomeznél, nincs münchenibb Neuernél. Nincs fontosabb ennél a meccsnél.

Gyakran használjuk a dolog, a minden és az egész szavakat, akár jelzőként, akár nem, ha nem tudunk pontosítani, kifejezni érzéseket, eseményeket, de az egyszerűség is motiválhat. Ezek az írott nyelv izéi. Most, hogy az a megfoghatatlan szellem belülről egyre markánsabban bizserget eljött ezen szavak uralkodása, mert a minden mindent jelent és borzasztóan nehéz megmagyarázni ezt az egészet, ami körülvesz minket már napok óta. A mindent leegyszerűsíthetjük egyetlen trófeává, az egész alatt meg annyit mindent értünk, hogy már mi magunk is elveszünk a sok dolog között. Mindenesetre az egészet próbáljuk mindkét oldalról megközelíteni, mert a döntőnk soha nem csak a taktikáról szólnak, meg arról, hogy ki a jobb játékos, hanem az olyan érzelmi hullámokról, ami Timoscsukból is faraghat egy éjszakára Matthäust és Ribery is válhat Karimivé. Ebben ez esetben pedig kevésbé lényegessé válik, hogy Schweinsteiger százhuszonkettőt passzol majd a meccsen. Az értelem (lásd: taktika) és az érzelem (lásd: emocionális töltés) gyúrja majd össze a kétszer kilencven percünket, és ezek alapján érezzük félelmetesen nehéznek a párharcot már napok óta az egyik pillanatban, majd a következőben kötelezőnek.

Mer' minden megvan a neten, mindenki kiélheti a kreativitását, és egyébként is, a PR már itt kezdődik. Hogy hol? A hivatalos oldalakon át, a szurkolói nótákig, töltögetjük fel szépen sorban a különböző beharangozó anyagokat, és frissítjük, hogy úgy tűnjön, nem vagyunk lusták. Csak a végén mondjuk, hogy: "Ich habe fertig".

Addig meg lessük meg, ki mivel készült a szurkolóknak:

(Fulhambe kiküldött tudósítónktól, aka sunnyalbiontól)

A Pöhler Dortmundban külön fogalom. Nem csak a foci szinonimája. A Pöhler az egyszeri grószkrojc, akinek az álma, hogy abban a stadionban rúghassa a phölt (Kihúztuk, mert osztrákokak, svábokat, Thivadalt, meg ilyenekeket nem gúnyolunk úgy, hogy például megkérdezzük tőlük, mikor tjön a phusz. Nem illik azt.) bőrt. Klopponak ez kurvára tetszik. Meg kell mondjam, nichts zu tun, nekem is. Vagy most mit mondjak, gecibéfaubé, olééé!? Az jobb lenne? Az nem jön a számra.

Fura ez a helyzet, mert kereshetünk kifogásokat, hogy az otthoni döntő már benne van a fejekben, ilyenek. Azzal talán találunk némi magyarázatot egy-két roppant gyenge láncszemre. Alaba, Badstuber, Gustavo valahol biztosan jártak, valahol máshol, ahol most hétvégén nem lesznek, Kassainak legyen hála, béke porainkra. A Tál az valami más.

Császárunkat megkérdezte korábban egy igen tanult zsurnaliszta, na Franz, most akkor megérdemelten lett bajnok ez a BVB? Natürlich, kezdi a Franzl, was für eine Frage, micsoda badar egy kérdés, hát mégis lehet valaki érdemtelenül német bajnok? Logikátlan, az ilyet meg Dortmundban mostanában nem szeretik. A Pottban beindult valami Futball Factory, és Franz se tudja, lehet, hogy nem áll le olyan gyorsan. Lewandowskit is megkérdezték, hogy te figyelj, mennél te is délre kolbászolni a pályára? Aszongya hülye te vagy, a német bajnoknál játszom! És igaza van. Most mit mondjon?

Der Pöhler. Heinrich embere, az meg még titulus, nem mint az a híg Oscar, ami egy gála, szabályok szerint.

Roppant érdekes szombat este előtt állunk, mert ugyan egy kupáért szálunk harcba a hazai fronton az utóbbi két évben kimondottan a mumusunkká avanzsáló BVB ellen - mégis hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Jupp papa és a vezetőség akár ezt a meccset is képes beáldozni, hogy a srácok a lehető legjobban felkészüljenek az egy hét múlva esedékes BL-döntőre. Érvek, ellenérvek, okok, csöcsök és Messi a hajtás után!

Itt van egy szép májusi szombat délután, a bundás utolsó fordulója, mi mégis kussolunk. Nincs is sok jogalapunk beszélni, hisz a salátástál már  méhecskéknél van, annyira kell ez a meccs nekünk az életéért küzdő Köln ellen, mint piros pötty a rudira, mégis le kell játszani és még jó képet is kell hozzá vágni. Hát nagyszerű, legalább a herceget elbúcsúztathatjuk egy időre, mehet felvigyázónak Wenger papa ovijába és addig sem itt rontja a levegőt! Hajtás után mégis találunk izgalmakat, és ezt nagy bőszen meg is osztjuk a jó néppel!

Olvastam Mancini nyilatkozatait a manchesteri derbi előtt, meg után is, melyben próbálta levenni azt az irtózatosan nagy terhet ami a vállukra került azzal, hogy elverték az utóbbi évek legfelkészületlenebb, legszürkébb Unitedét. Azt magyarázta a digó, hogy még mindig Fergusonék a bajnokság esélyesei, meg hiába van a kezükben az ő sorsuk, még mindig bitang nehéz feladat vár rájuk. Na, ja. De ezek a hangzatos sémák nekem valahogy úgy tűntek, mintha a saját sejhaját próbálná előre védeni egy esetleges Toon elleni döntetlen esetén. Mert bármi is lesz a szezon végén náluk, Agüero meg Yaya marad és jövőre ha nem ez a félkegyelmű ül majd a padon, hanem a hanem, akkor répára verik a mezőnyt.  Ha meg idén jön az arany, akkor az olasz elköltött hat csilliárd után hozott egy PL aranyat. Eszemfaszommegáll. Na, de nem az a lényeg, hogy Mancini mennyire semmilyen edző, hanem az, hogy egy építkezési folyamat közepén, lehet, hogy még az elején, de mindenképp történelmet fognak írni.  Volt és van rá idejük. De kurvajó nekik.

Most, hogy a 'fertig összes szerzője aláírta egy papíron a saját vérével, miszerint David Alaba minden további nélkül megdughatja a lányainkat (egyenként kétszer), tulajdonképpen lehet is a meccsről beszélni, bár túl sok mindent nem annyira. A meccsről nem. Kassairól lehetne, de semmi kedvem anyázni, és ha ez számít, én elhiszem, hogy csak ennyit tud, márpedig akkor nem ő a hibás, hanem az, aki oda engedi. Látom a jó szándékot, és az is valami, nem rajta múlt a lényeg, az meg pláne valami.

Heynckesről is lehet, nem mintha értené a többség, hogy miért nem ellentmondás A és C folyamatábrája, amikor A után B jön a tankönyvben. Kár.

Elveszett a lényege a futballról való beszélgetésnek és nem azért, amiért itthon. Lófasz jelentősége sincs a pályán történteknek, a lényeg, hogy legyen hangulat a bölcsi közepén.

Jelen pillanatban kb 25%-on pörgök, ez a reális, viszont ha kicsit megerőltetem magamat, simán megírhattam volna tegnap is ezt a posztot, de a gombfoci-bajnokság fontosabb volt – így utólag feltétlenül.

A taktika adott.

Az ellenfél is.

Tudjuk mi a feladat.

Hazamegyünk.

Haza kell mennünk.

El kell hoznunk.

Otthon kell tartanunk.

Mivel szavak nincsenek, hát álljon itt pár kép.

Amitől tartunk, amiben bízunk, ami erőt ad. Mindenki döntse el, hogy neki melyik az.

WIR SIND DIE BAYERN! FINALE DAHOAM!